A Magyar Szociális Fórum szervezésében március 25-én megtartott Népgyűlés követelései közé bekerült az a pont is, hogy; "Vezessék be Magyarországon a magáncsőd intézményét!"

A Népgyűlés, szinte egyhangúlag fogadta ezt el, holott, Simó Endre, a Szociális Fórum szervezője, ennek a csőd intézménynek a veszélyeire szóban felhívta a Népgyűlés figyelmét. Nevezetesen arra, hogy a "Magáncsőd intézménye" egyfajta gyámkodást jelent a hitelező, vagy bírósági ítélet esetén a hivatalos szervek részéről az adós vagyona, pénze, életvitele, és szinte minden cselekedete felett.

A Népgyűlés ezt nem hallotta meg, és szinte egyhangúlag fogadta el, hogy a Magáncsőd kerüljön be a Népgyűlés követelései közé.

Ezzel ismét bebizonyosodott, hogy az emberek szinte "mindent bevesznek", amit csalétekként elérjük raknak azok, akiket erre a hatalom, vagy bizonyos pénzügyi körök megfizetnek. Lévén az az elsődleges érdekük, hogy az adós mindenképpen fizessen, de a legjobb, ha önként és dalolva, - s a bankok minél kisebb kockázattal juthassanak a minél nagyobb profithoz. - Ha lehet anélkül, hogy az adóssal küzdeni kelljen. És anélkül, hogy a fedezetként szolgáló lakások elárverezésével a lakáspiacot tönkre tennék. Mivel ennyi ingatlan, menthetetlenül is elértékteleníti a lakásokat.

És mivel már Zola óta óta tudjuk, hogy; "A Bank vagyona nem más, mint a hitel, s ha azok tömegestől bedőlnek, a bank is a tönk szélére kerül." - Ezért ezekkel a látszólagos engedménnyel próbálják meg elkerülni az összeomlásukat.

Mielőtt tehát annyira ünnepelni kezdenétek a "Magáncsőd intézményét", nem ártana azért jobban utána nézni, hogy mit is jelenhet ennek a bevezetése napjainkban, Magyarországon!

Az alábbiakban pontokba szedtük, hogy lényegében mit is jelent a "Magáncsőd intézménye", és számunkra, egyszerű magyar emberek számára, mihez vezet a bevezetése?

1. A fejlett országok többségében már létező Magáncsőd intézményének bevezetését várja el a kormánytól a Nemzetközi Valutaalap a vele kötendő megállapodás egyik feltételeként.

2. A Magáncsőd időszaka alatt a vagyonkezelő (vagyongondnok - no itt az a bizonyos gyámság. - a szerk.) az adós bevételeinek egy jelentős részét a tartozás törlesztésére fordítja és figyelemmel kíséri, hogy e törlesztés feltételei folyamatosan adottak-e, az adós nem adósodik-e el újból ismét, nem költekezik-e ki irracionális módon. Ez eltarthat legalább 5-7 évig, és a vagyonkezelővel együttműködve előre kiszámítható módon először egyes vagyontárgyaid eladásából, majd jövedelmedből rendezheted a tartozást.

3. A Magáncsőd elfogadásával tehát a tartozásodat is elfogadod, - vagyis elismered, hogy a bank nem követett el uzsora bűncselekményt ellened és még több millió ember ellen.

4. Na ezért akarja bevezettetni az IMF. - Egy újabb látszólagos menekülési útvonalat kínálnak fel, (holott inkább ők akarnak menekülni), de ti inkább ezt választjátok, csakhogy ne kelljen a fosztogató bankárok ellen küzdeni? - Tegye csak, aki ezt akarja, és válassza a könnyebbnek látszó utat, csakhogy ne kelljen harcolnia! De ez csak látszólagosan könnyebb út, ezzel több mint öt évre a hiteleződ, vagy az Állami Vagyonkezelő fog gyámkodni minden bevételed és minden kiadásod felett.

5. A Magáncsőd tehát egy újabb csapda a gyáváknak, rabszolgaság a birkáknak, akik inkább menekülnek a küzdelem helyett.

6. A helyzet pedig az: A bankok, jelentős állami közreműködéssel, a súlyos kifosztásnak megfelelő uzsora bűncselekményeket követtek el több százezer adós ellen. Nekik kell fizetniük a magyar népnek!

Forrás: szabadriport.wordpress.com

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 696 860 megtekintés

Videó: 48 907 838 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7023799

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh