Az Új Demokrácia jobbközép párt vezetője, Antonisz Szamarasz letette a miniszterelnöki esküt, és Görögország ezzel új kormányfőt kapott. De vajon megmarad-e Görögország az euró-övezetben vagy sem? Erre a kérdésre az új kabinet megalakulása után sincs válasz. Marad a fő probléma: a koalíciós pártok, s így a görög kormány sem rendelkezik recepttel az országnak a rendkívül súlyos gazdasági válságból való kivezetésére – véli Vaszilij Koltasov politikai elemző.

„Görögország képtelen eleget tenni az általa vállalt kötelezettségeknek. Mindazonáltal a kormány igyekszik majd folytatni a szigorú megszorítások politikáját. Amennyiben valamilyen lépéseket tesznek a görög állami adósság csökkentése érdekében, ez semmiképpen sem mentheti meg az országot. Egyértelműen állítható, hogy ilyen kormány mellett Görögország az euró-övezetben marad. Nem kerülhet sor kilépésre az euró-övezetből, az Európai Unióval ápolt kapcsolatok megszakítására, az adósság önhatalmú leírására.”

Nagy a valószínűsége annak, hogy Görögország megkapja az uniótól és az IMF-től a beígért 20 milliárdnyi eurót. Legalábbis, a valutaalap képviselőinek most már van kivel tárgyalniuk: a görögöknek van kormányuk és miniszterelnökük. De kérdés, hogy mire fogják költeni a pénzt? A kérdésnek pillanatnyilag nincs túl nagy jelentősége – véli Alekszandr Tevdoj-Burmuli orosz szakértő. Sokkal fontosabb megtudni azt, hogy meddig marad az új minisztertanács.

„Ez ideiglenes egyesülés. Ezek az erők nem érdekeltek az események robbanásszerű kifejlődésében, amely az ország euró-övezeti kilépésével lenne kapcsolatos. A jobboldal azonban inkább hajlamos teljesíteni az európaktummal kapcsolatos követelményeket, a baloldal kevésbé hajlamos erre, így olyan helyzet állhat elő, amikor a szociális tiltakozás belülről robbantja fel a kormányt, és akkor felbomlik a koalíció. Ebben az esetben nehezen hihető, hogy Görögország teljesíteni fogja az EU-val kötött költségvetési egyezmény előírásait. És ha ez így lesz, akkor újból felmerül a kérdés: Görögország az euró-övezetben marad vagy sem?”

A kormány és parlament tárgyilagos hangulatára befolyással lehet nemcsak az utca, hanem egyes parlamenti pártok is. Például, az Alekszisz Ciprasz vezette baloldali radikális Sziriza, amelyik nem kívánt koalícióra lépni a másik két párttal és most is ellenzi az EU-val és IMF-fel aláírandó hitelegyezményt.

Közben némely gazdasági szakértők szerint a kormányalakítás nem változtathatja meg gyökeresen az országos helyzetet. Mi több, szerintük októberre Görögország áttérhet a drachmára.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 719 322 megtekintés

Videó: 48 930 565 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028097

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh