Miközben a Mossad korábbi vezetője a New York Times-nak nyilatkozik, Netanjahu és Barak is arra figyelmeztetnek, hogy a szankciók és a diplomácia ideje lassan lejár, egyesek pedig arra számítanak, hogy a támadás még a novemberi amerikai elnökválasztások előtt megkezdődik.

Efraim Halevy, a Mossad korábbi vezetőjének a New York Times-ban közzétett nyilatkozata tovább erősítette egy esetleges Irán elleni támadással kapcsolatos spekulációkat.

„Az irániak helyében én aggódnék a következő 12 hét során,”- mondta Halevy.

Az elmúlt hetek híradásaiban az Irán elleni támadás időzítésére vonatkozó spekulációk leginkább arra korlátozódtak, hogy az vajon még nyáron bekövetkezhet-e, az amerikai elnökválasztások előtt, vagy esetleg későbbre halasztják, mondjuk jövő tavaszra.

Néhány napja Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök és Ehud Barak, Izrael védelmi minisztere is arra figyelmeztettek, hogy a szankciók és a diplomáciai megoldások ideje lassan lejár, mivel ezek a módszerek szerintük már nem igen képesek hatni Irán atomprogramjára. A két politikus Leon Panetta, amerikai védelmi miniszter izraeli látogatása alkalmával nyilatkozott a kérdésben.

„Egyértelmű, hogy van mit veszítenünk ezzel a halogatással. Amíg egyesek a szankciók és a diplomácia eszközeivel próbálkoznak Irán halad előre és itt nemcsak az urándúsításra gondolok,”- mondta Barak.

Panettával történő találkozója előtt Netanjahu azt mondta, hogy a „minden lehetőség szóba jöhet” retorika nem hatotta meg az ajatollahokat.

Bár elismeri, hogy a szankcióknak volt némi hatása és a Barack Obama által elfogadott újabb szankciók talán a korábbiaknál is sikeresebbek lesznek, sem a diplomácia sem a szankciók nem voltak képesek lényegi változást hozni az iszlám köztársaság atomprogramjában.

Utalva Panetta kijelentésére, miszerint az USA igenis kész cselekedni, ha semmi más nem jár sikerrel, az izraeli miniszterelnök azt mondta: „Teljesen mindegy, hogy milyen erős szavakat használunk, a fenyegetéseknek nincs hatása, ha az iráni rezsim úgy gondolja, hogy soha nem fogjuk beváltani őket. Ezen változtatni kell, mégpedig gyorsan, mert egyre kevesebb idő van a helyzet békés rendezésére.”

A Channel 2 számára adott interjúban a riporter kérdésére, hogy elhiszi-e az Egyesült Államoknak, hogy nem fogják hagyni, hogy Irán atomfegyverhez jusson, Netanjahu a következőket válaszolta:

„Izrael államának alapja és legfőbb ereje, hogy a saját sorsát befolyásoló ügyeket nem bízza másokra, még a legjobb barátaira sem.”

Forrás: idokjelei.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 097 493 megtekintés

Videó: 48 323 119 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923842

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh