Komló idén is csatlakozott a Kritikus tömeg elnevezésű rendezvényhez.

Az esemény célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az egészséges életmódra, valamint a környezettudatos közlekedésre. Napjainkban ugyanis nagyon sok embertársunk közlekedik autóval munkába egymaga. A megmozdulás szervezői úgy gondolják, hogy főként a helyben dolgozók tehetnének annyit a környezetükért, hogy gyalogosan, kerékpárral, vagy esetleg tömegközlekedéssel közelítik meg a munkahelyüket. S, miért jó ez? Csökken a szénmonoxid szintje a levegőben (ennek pozitív hatása ugye a tisztább levegő), és nem utolsó sorban növeli az állóképességünk. Ha jobb az állóképességünk jobban teljesítünk munkahelyünkön, több energiánk marad a családunkra.

A helyi „zöldek” tizennyolc órakor gyülekeztek a Sportközpont előtt, és a Kossuth Lajos utca, Tompa Mihály utca, Petőfi Sándor utca, Alkotmány utca, Vörösmarty utca, Kossuth Lajos utca útvonalon tettek egy kört, majd visszaérkeztek a Sportközpont elé. A 2012-es megmozduláson mindössze 25 kerékpáros vett részt, ami igencsak szépnek mondható városunkban. A felvonulás egyik szervezője elmondta, hogy ő körforgalom párti, és szeretné, hogy Komlón cseréljék le a rendőrlámpákat, körforgalmakra. Ezt a meglátását azzal támasztja alá, hogy felgyorsulhat a forgalom, és pénzt is spórolhat a város ez által.

Jó magam is kerékpárpárti vagyok, én csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy pattanjon nyeregbe, s ne csak egy évben egyszer, hanem minden másnap, vagy csak reggel munkába menet, hisz a fentebb említett tényezőkön felül pénzt is spórolhat, illetve a gyermekeknek is példát mutathat eme tevékenységével.

Forrás: Miki

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 087 173 megtekintés

Videó: 48 316 854 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923138

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh