A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) lemondott igazgatója a kezdetektől fogva azt gyanította, hogy terroristák ütöttek rajta szeptember 11-én az Egyesült Államok bengázi konzulátusán - derült ki David Petraeus pénteki kongresszusi meghallgatásán.

Az Obama-kormányzat illetékesei a támadást követő napokban azt állították, hogy a bengázi incidens, amely négy amerikai - köztük a nagykövet - életét követelte, voltaképpen egy erőszakossá fajult, spontán tiltakozó megmozdulás volt, amit egy Floridában forgatott iszlámellenes film váltott ki.

Peter King, a képviselőház belbiztonsági bizottságának republikánus elnöke szerint Petraeus nem tudta megmondani, hogy melyik kormányhivatal nevében és ki távolította el a CIA eredeti háttéranyag-tervezetéből a terrorizmusra való utalást. A volt tábornok azt is elmondta, hogy a tervezetben az Anszár al-Sária és az Iszlám Magreb al-Kaidája terrorszervezetekre történő konkrét hivatkozást a "szélsőséges" kifejezéssel váltották fel.

Petraeus a közlendők sürgőssége miatt nem kérette be az anyagot végső ellenőrzésre. Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet - aki sajtóértesülések szerint esélyes lehet a külügyminiszterségre - öt nappal a támadás után a CIA-tól kiindult háttéranyag alapján nyilatkozott a sajtónak.

A volt hírszerzési főnök - aki a kamerákat elkerülendő pénteken egy oldalbejáraton jutott be a kongresszusba - nem bocsátkozott részletekbe az életrajzírójával folyatott, házasságon kívül viszonyáról, de sajnálkozásának adott hangot távozásának körülményeivel kapcsolatban.

King bizottsági elnök szerint Petraeus a szeptember 14-i meghallgatásán nem állította a mostanihoz hasonló egyértelműséggel, hogy a kelet-líbiai amerikai képviselet ellen terrortámadást hajtottak végre.

Adam Schiff demokrata képviselő elmondta, hogy Petraeus zárt ajtók mögött lefolytatott meghallgatásán vitatta a republikánus honatyák azon feltevését, miszerint a Fehér Ház az elnökválasztási kampány idején félrevezette a közvéleményt az incidens okaival kapcsolatban. A volt tábornok kijelentette, hogy a hivatalos álláspont kialakítása nem politikai folyamat volt, és az abban részt vevő hivatalok a minősített információk forrását próbálták elleplezni.

A volt kémfőnök úgy fogalmazott, hogy Rice televíziós interjúi "a legjobb értesüléseket tükrözték, amelyeket abban az időben nyilvánosságra lehetett hozni".

Petraeus múlt héten ismerte el, hogy viszonya volt életrajzírójával, Paula Broadwellel. Az állította, hogy sohasem szolgáltatott ki a nőnek titkosnak minősített információt, de a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) talált ilyeneket Broadwell otthoni számítógépén. Az iraki és az afganisztáni szövetséges erők volt parancsnoka úgy nyilatkozott, hogy a CIA éléről a lelepleződött kapcsolat és nem a Bengázi körüli tisztázatlanságok miatt mondott le.

Az FBI-nyomozás arra is fényt derített, hogy az afganisztáni erők jelenlegi parancsnoka, a nős John Allen tábornok bizalmas üzenetek tömegét váltotta a floridai felsőbb körökhöz tartozó, férjezett Jill Kelley-vel. A szövevényes történetre annak nyomán derült fény, hogy Kelley bepanaszolta: "féltékeny" e-maileket kapott Broadwelltől.

Allen tábornok kinevezését az európai NATO- és amerikai erők élére Barack Obama elnök felfüggesztette.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 094 263 megtekintés

Videó: 48 321 677 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923720

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh