Az Egyesült Államok hadserege egy olyan hírszerzési rendszer kifejlesztését finanszírozza, ami a térfigyelő kamerákkal összekapcsolva megjósolja, amikor valaki egy bűntett elkövetésére készül. A Mind’s Eye (Jelentése: Az elme szeme) névre keresztelt szoftver a térfigyelő kamerák felvételeit algoritmusok segítségével elemzi és megjósolja a célpont közvetkező lépését, majd értesíti a hatóságokat. A technológia hallatán sok embernek a Különvélemény című hollywoodi alkotás jut eszébe, amelyben az embereket a megjósolt, nem pedig az elkövezett bűntettekért ítélik el.

A Pennsylvaniai Carnegie Mellon Egyetem tudósai tanulmányukban ismertetik, hogyan működhet az ilyen „tevékenység előrejelzés”. Az amerikai hadsereg kutatólaboratóriuma által finanszírozott kutatás a „rendellenes és veszélyes viselkedés automatikus észlelésére” koncentrál, és tulajdonképpen szimulálja, ahogyan egy ember megszűri és általánosítja az érzékszerveivel észlelt információkat.

A rendszer a tudósok által „kognitív motornak” nevezett, rendkívül magas szintű mesterséges intelligencia infrastruktúrát alkalmaz, ami képes megtanulni, hogy miként kapcsolja össze a releváns jeleket a háttér információkkal, majd készítsen egységes képet belőlük.

A mesterséges intelligencia képes alapvető tevékenységi típusokat felismerni – amiket olyan szavakkal jellemezhetünk, mint például ’megy’, ’fut’, ’visz’, ’felvesz’, ’húz’, ’követ’ vagy ’üldöz’ – majd ezeket kontextusba helyezve eldönti, hogy megállapítható-e a gyanús viselkedés.

Az eszközt egyelőre repülőtereken, autóbusz és vasútállomásokon és katonai célokra fogják használni, ahol a gyanús és nem gyanús viselkedés megkülönböztetése nagyon fontos. Ilyen lehet például annak megállapítása, hogy egy személy egyszerű civil vagy egy militáns személy mondjuk Afganisztánban.

A tanulmány a példa kedvéért leír egy civil környezetben előforduló helyzetet, amiben egy személyt azért jelent a szoftver, mert egy nehéz zsákot húz a földön, amit ezután több percen át magára hagy.

A Phys.org szerint ez az automata megközelítés egy napon arra kísértheti a hatóságokat, hogy a térfigyelő kamerákat kezelő és szemmel tartó személyzetet számítógépekre cserélje.

Az emberi kezelők jóval drágábbak és (egyesek szerint) könnyebben tévednek (időkjelei: és persze képesek érzelmek alapján is dönteni, ami egy rendőrállamban semmiképpen sem előny). Egy figyelmetlen vagy mondjuk álmos kezelő veszélyezteti az utasok épségét, ha nem veszi észre a veszélyre mutató jeleket, míg egy mindig éber számítógép, ha egyszer már telepítették viszonylag kevés fenntartási költséggel jár és alvásra sincs szüksége.

Az olyan kamerák, amik csupán felveszik a látóterükben zajló eseményeket, csak a már megtörtént bűntettekről tudnak információt szolgáltatni, míg a legújabb kutatások arra irányulnak, hogy az emberi kezelőt nem igénylő kamerák megelőzzék a bűntettek vagy veszélyeztető magatartás elkövetését.

Olessandro Oltramari és Christian Lebiere, a Carnegie Mellon pszichológia tanszékének kutatói, csupán egy a sok csapat közül, amelyik az Egyesült Államok hadserege számára próbál automata megfigyelőrendszert kifejleszteni.

Forrás: idokjelei.hu Kattintson ide...

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

A Különvélemény élesben – Új bűnmegelőző kamerák

Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 690 480 megtekintés

Videó: 48 902 735 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022954

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh