A pénteken életbe lépő automatikus büdzsécsökkentés megbocsáthatatlan és árt az amerikai gazdaságnak, egyebek mellett 750 ezer állás elvesztésével járhat - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban sikertelen kísérletet tett a republikánus kongresszusi vezetőkkel való megegyezésre.

A költségvetési tételek 85 milliárd dollárral történő visszafogása a jelenlegi költségvetési évben, szeptember 30-ig várhatóan 0,5 százalékponttal fogja vissza az amerikai gazdaság növekedésének ütemét és 750 ezer állás elvesztésével jár majd - hangoztatta az Amerikai Egyesült Államok elnöke. "Túljutunk majd ezen. Ez nem lesz apokalipszis. Csak butaság. És fájni fog" - mondta.

Az elnök a kongresszusi republikánusokat hibáztatta a kudarc miatt, és reményét fejezte ki, hogy választóik nyomásának hatására két hét vagy két hónap múlva vissza fognak térni a tárgyalóasztalhoz. Obama elutasította egy tudósító felvetését, hogy miért nem tartotta vissza addig a Fehér Házban a republikánusokat, amíg meg nem születik az egyezség. "Nem diktátor, elnök vagyok" - jelentette ki Barack Obama, aki hangoztatta, hogy azután is keresni fogja a kompromisszumot, hogy a megszorítások a nap folyamán később életbe lépnek.

A középosztály védelmezőjeként fellépő elnök reményét fejezte ki, hogy a republikánusok végeredményben beleegyeznek abba, hogy csökkentsék a főleg a leggazdagabbak által élvezett adókedvezményeket. A republikánusok - akik a képviselőházban többségben vannak - azonban kizárólag a kormányzati kiadások visszafogásával kívánják elérni a 16,6 trillió dolláros amerikai államadósság csökkentését.

John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke a Fehér Házból távozóban kijelentette, hogy nem született kompromisszum, és addig nem lesz ilyen, amíg Obama ragaszkodik az adóemeléshez.

A lefaragások mintegy 2,4 százalékát jelentik a 3,55 trillió dolláros amerikai költségvetésnek. A pénteken hatályba lépő automatikus büdzsécsökkentés nem érinti a társadalombiztosítás keretében folyósított nyugdíjakat, valamint a legszegényebbeket támogató Medicaid egészségügyi és élelmiszer-bélyeg programokat. A kényszerű megtakarítás több mint a felét a Pentagontól vonják el.

Az automatikus lefaragásokról a két nagy párt 2011-ben, az adósságlimit-emelésről folytatott tárgyalások mellékszálaként állapodtak meg, abban a reményben, hogy a fűnyíró-elv alapján alkalmazott automatikus lefaragások veszélye ösztönözni fogja feleket arra, hogy szelektíven törekedjenek a deficitcsökkentésre. A számítás azonban nem vált be.

A felek között ugyanakkor pénteken megállapodás látszott körvonalazódni azzal kapcsolatban, hogy meghosszabbítják a kormányzás finanszírozásáról a választást megelőzően megkötött, március 27-én lejáró ideiglenes megállapodást. Áprilisban azonban újabb konfrontáció várható az adósságplafon emelésével kapcsolatban. A megegyezési szándék hiánya két évvel ezelőtt a technikai csőd szélére sodorta az országot.

Az elnök és a kongresszusi republikánusok az elmúlt két év leforgása alatt összesen 3,6 trillió dollárnyi hosszú távú, 10 év alatt végrehajtandó deficitcsökkentésben állapodtak meg. Ennek túlnyomó részét takarékossággal kívánják elérni. Egy, a tavaly év végén elért egyezség keretében az ellenzéki párt a legmagasabb jövedelmű amerikaiak adóterheinek 600 millió dolláros emelésébe egyezett bele.

Forrás: napi.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 724 189 megtekintés

Videó: 48 934 261 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7028701

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh