A koreai háborút lezáró fegyverszüneti egyezmény továbbra is érvényben van, annak ellenére is, hogy Észak-Korea azt állítja: felmondta a megállapodást - jelentette ki hétfőn az ENSZ-főtitkár szóvivője. Martin Nesirky rámutatott, hogy a megállapodást az ENSZ Közgyűlése fogadta el, így annak egyoldalú felmondásához sem Észak-, sem Dél-Koreának nincs joga.

A phenjani külügyminisztérium a múlt héten jelentette be, hogy felmondja a fegyverszünetet, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciócsomagot fogadott el Észak-Korea ellen. A kelet-ázsiai kommunista ország pártlapja, a Rodong Szinmun hétfőn szintén arról írt, hogy a rezsim vezetése felmondottnak tekinti a 60 éves fegyverszüneti megállapodást.

"A fegyverszüneti megállapodás feltételei egyik fél számára sem teszik lehetővé, hogy attól egyoldalúan szabaddá tegyék magukat" - jelentette ki Nesirky. Mint mondta: az ENSZ New York-i székházában nem tudnak arról, hogy a Koreai-félszigeten bármilyen operatív változás történt volna. (Phenjan egyébként hétfőn megszüntette a két Korea között a Vöröskereszt által létesítette "forró drótot", vagyis azt a telefonvonalat, amelyet a két ország közötti általános kommunikációra, valamint a segélyszállítmányokról és a szétszakított családok találkozóiról folytatott egyezkedésre használtak.)

Észak-Korea hétfőn Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága előtt éles hangnemben, az adathamisítás lehetőségét hangoztatva utasította el azt az Európai Unió és Japán által előterjesztett javaslatot, hogy állítsanak fel egy bizottságot, amely kivizsgálná az emberi jogoknak a Kim-rezsim általi megsértését.

A világszervezet azután vette fontolóra egy vizsgálóbizottság felállítását, hogy egy független szakértő, Marzuki Darusman indonéz ügyvéd azt állította, az észak-koreai gulágrendszerben mintegy 200 ezer embert tartanak fogva.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 070 161 megtekintés

Videó: 48 298 358 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920467

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh