Még nem történt meg a pénzügyi rendszernek a válság tapasztalatain alapuló átalakítása, bár történt előrelépés, de még sok tennivaló van - mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója kedden egy frankfurti konferencián.

A Frankfurti Pénzügyi Csúcson tartott beszédében az IMF vezetője hangsúlyozta: minden döntéshozónak és szabályozónak arra kell törekednie, hogy hatékonyabb és tartósabb változások lépjenek életbe, olyanok, amelyek stabil bankrendszert eredményeznek, és csökkentik a rendszerszintű összeomlások gyakoriságát és súlyosságát.

Christine Lagarde előadásában a globális szabályozórendszer átalakításának, illetve a bankok mérlegkiigazításának és az európai bankunió létrehozásának fontossága mellett érvelt.

A banki tőkeszabályozás változását illetően az IMF vezetője kiemelte, hogy sok új intézkedésről született döntés, ezek szigorítanak a bankok tőke és likviditási szabályain. Gondot jelent ugyanakkor, hogy több - a szabályozás kidolgozásában részt vevő - ország is késlekedik a Bázel III szabályok bevezetésével. Ezen túl dolgozni kell még azon is, hogy egységesebben számítsák ki a tőkekövetelmények felméréshez szükséges banki kockázati súlyokat.

Christine Lagarde szerint további lépésekre van szükség a rendszerszintű kockázatot jelentő bankok terén is. "Néhány bankot még mindig a +túl nagy, hogy csődbe mehessen+ kategóriába sorolunk méretük, összetettségük és összefonódottságuk miatt. Ez elfogadhatatlan" - fogalmazott.

Kifejtette: ezek a bankok átlagosan 0,8 százalékponttal alacsonyabb hozam mellett jutnak forrásokhoz, ami mintegy 64 milliárd dollárnak, azaz az ilyen bankok által megtermelt éves nyereségnek felel meg. Ez az adófizetők ajándéka - tette hozzá.

Az IMF vezetője szerint a döntéshozóknak az elkövetkező hónapokban minden egyes ilyen pénzintézetre vonatkozóan külön terveket kell kidolgozniuk, amelyek révén feloldható ez a probléma. Ezt három téren lehet biztosítani: szabályozói oldalon magasabb költségek előírásával, intenzívebb felügyelettel, illetve rendezett felszámolási stratégiák kidolgoztatásával.

A kilátásokkal kapcsolatosan Christine Lagarde kiemelte, hogy a gyenge bankok továbbra is nehezékként akadályozzák majd a gazdasági növekedést. A banki mérlegkiigazítási folyamatnak a banki szabályozás reformjával párhuzamosan kell történnie, oly módon, hogy a két folyamat erősítse egymást - tette hozzá.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 729 103 megtekintés

Videó: 48 937 288 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029296

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh