A Kína és Izland közötti szabad-kereskedelmi megállapodást emelik ki a keddi kínai lapok a szigetország miniszterelnökének látogatása alkalmából, s azt az európai országoknak szóló üzenetként értékelik.

Jóhanna Sigurdardóttir kormányfő Pekingben kijelentette, büszke arra, hogy országa az első európai állam, amellyel Peking szabadkereskedelmi megállapodást kötött, s mint mondta, egyebek között arra számít, hogy a kínai termékek olcsóbbakká válnak.

Li Ko-csiang kínai kormányfő mérföldkőnek nevezte az eseményt, s maga is jó példaként említette a Kína és Európa közötti kereskedelmi kapcsolatok szempontjából.

A tárgyalásokon kínai részről a megújuló - benne a geotermikus - energia, valamint a geológiai, óceáni és sarkvidéki kutatások területén megvalósuló együttműködést szorgalmazták, az import és a beruházások bővítését sürgették. Kína fontos szerepet vállal abból, hogy Izland kilábaljon a pénzügyi válságból például azzal, hogy piacot kínál az izlandi termékeknek.

Az aláírt szerződések között van, amelyik a földhő hasznosításával kapcsolatos, s van amelyik az energiatakarékosságra, illetve a pénzügyi együttműködésre vonatkozik.

Kína 2006 óta Izland legnagyobb kereskedelmi partnere Ázsiában: a kétoldalú kereskedelmi forgalom 2011-ben elérte a 152 millió dollárt, ami 2012-ben 21 százalékkal bővült.

A közös közleményben mindkét fél kifejezte, ellenzi a kereskedelem és a beruházások területén megnyilvánuló protekcionizmust és síkra száll a szabad kereskedelem mellett.

A szabad-kereskedelmi megállapodásról a China Daily című angol nyelvű napilap szakértője úgy vélte, annak ellenére, hogy Izland nem EU tagország, jó példát szolgáltat az unió országainak.

Kína és az EU 2007-ben kezdett új kereskedelmi tárgyalási fordulót a kérdésben, de nem járt eredménnyel, mert a megállapodáshoz mind a 27 - különböző érdekeltségű - tagország hozzájárulására szükség van.

Kínának 14 szabad-kereskedelmi megállapodása van, amelyek összesen 31 ország gazdaságára terjednek ki. Hatról most tárgyalnak, közük Norvégiával, Svájccal és Dániával.

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 652 168 megtekintés

Videó: 48 854 906 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7015467

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh