Libanon valójában a szíriai háború még egy frontjává vált. Május 25-én, szombaton Hassan Nasrallah sejk, a Hezbollah libanoni síita csoport vezetője könyörtelen háborút üzent a szíriai Al-Kaidabeli lázadóknak. Kijelentette, hogy a Hezbollah katonái már Bashar al-Assad oldalán harcolnak a szíriai iszlamisták ellen. Másnap, május 26-án, Beirut déli peremén – ami tulajdonképpen a Hezbollah mozgalom fellegvára – két rakéta robbant fel. A szíriai konfliktus éppen akkor csap át Libanonra, amikor a szíriai konfliktus rendezésével kapcsolatos új konferenciát készítik elő.

Az ellenzéki Szíriai Szabad Hadsereg azzal fenyegetőzött, hogy válaszul a síita Hezbollah beavatkozására a szíriai konfliktusba újabb csapásokat mér Beirutra és Tripolira (az utóbbi Libanon második legnagyobb városa).

Tulajdonképpen, eleve várható volt, hogy Libanoni belekeverődik a szíriai polgárháborúba. Valóban, Libanon már régóta vesz részt benne – mondja Jevgenyij Szatanovszkij az orosz Közel-keleti Kutatóintézet elnöke:

Szíria és Libanon egész története arról tanúskodik, hogy Libanon óhatatlanul belekeverődik Szíria minden katonai konfrontációjába. Tudjuk, hogy Szíria is belekeverődik minden libanoni katonai konfliktusba. Hasonlóképpen, Libanon is részt fog venni a szíriai polgárháborúban. A Hezbollah síita fegyveresek szervezete. Vallásháborúk keretében Szíria szembenállása az Al-Kaidával teljesen természetes állapot számára.

Amint Hassan Nasrallah sejk fogalmazta, kérlelhetetlen iszlamisták, akik ellenőrzik a Libanonnal határos szíriai területeket, nem csak a síitákat veszélyeztetik, hanem minden libanoni közösséget is. „Ezenkívül – mondta – a Hezbollah nem engedheti meg magának Szíria bukását”. Nasrallah szerint ez „Palesztina elvesztését és Libanon az izraeliek általi elfoglalását eredményezi majd.”

A szíriai konfliktust vallások közötti szembenállásnak kell tekinteni a Közel-Keleten – véli Szergej Gyemigyenko az orosz Stratégiai Kutatások Intézetének elemzője:

Szíria területén húzódik most a síita és a szunnita világ közötti határ. Ez a harcuk frontja, amely Irakból Szíriába helyeződött át. A Hezbollah az egyik síita rohamcsapat, amely szunnita szélsőségesek ellen harcol. Ezt a régi sebet az USA szakította fel. Amikor annak idején behatolt Irakba, egyáltalán nem gondolt a következményekre, amelyekhez vezethet az invázió. Ennek egyik legsúlyosabb geopolitikai következménye lett a síiták és a szunniták közötti tényleges háború. Amit látunk most Szíriában.

Ban Ki-moon az ENSZ főtitkára felszólította a Hezbollah támogatóit, hogy ne avatkozzanak bele a szíriai konfliktusba. Azonban nem valószínű, hogy ez a felhívás jelentősen befolyásolhatná a helyzetet.

Az iraki síiták is csatlakoztak az Assad rezsim védelméhez

Az iraki síiták, akik az ország lakosságának nagy részét alkotják, aktívan vesznek részt a szomszédos Szíriában folyó polgárháborúban a kormányzó rendszer oldalán – írja a Washington Post.

Az iraki síiták rendszerint Iránon keresztül érkeznek Szíriába. Damaszkuszba még mindig rendszeresen érkeznek repülőgépek Iránból. A szíriai hatóságok egyenruhával, fegyverekkel, páncélozott járművekkel látják el az iraki önkénteseket.

Mint korábban beszámoltunk, az iraki síiták régebben titkolták részvételüket a szíriai háborúban. De miután a szunnita Al-Kaida kijelentette, hogy támogatja a lázadókat, a síiták meglátták, hogy szükségtelen eltitkolni részvételüket.

Forrás: ruvr.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 077 412 megtekintés

Videó: 48 306 204 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6921421

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh