Az ázsiai-csendes-óceáni térségben folyó nagyhatalmi versengés nagyobb kihívást jelent, mint a szovjet tömb felbomlása az 1990-es években - ezt állítják a kínai hadsereg frissen kiadott jelentésének szerzői, akiknek anyagáról szerdán számolt be a South China Morning Post című hongkongi lap.

A kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonai akadémiájához tartozó központ éves, stratégiai áttekintése arra a megállapításra jutott, hogy a nagyhatalmak fokozták a regionális dominanciára való törekvésüket, s Kínának a régióban - amely a "geopolitikai, gazdasági és katonai verseny új globális központja" - növekvő "stratégiai nyomással" kell szembenéznie.

A nagyhatalmak közötti stratégiai versengés, a tengereken zajló erős verseny és a gyakori térségi konfliktusok közepette bonyolultabbá, érzékenyebbé és bizonytalanabbá vált Kína biztonsági környezete - fogalmaz a dokumentum.

Utal rá: azzal, hogy az Egyesült Államok felgyorsította keleti irányú stratégiai fókuszváltását, a térség országai között a tengeri területi jogokért folytatott verseny egyre erőszakosabbá válik.

A Japánnal fennálló kelet-kínai-tengeri szigetvitával kapcsolatban a dokumentum szerzői úgy vélik, az még hosszú ideig fog tartani, méghozzá mindkét oldal újra és újra ismétlődő megtorló intézkedéseivel kísérve. Konkrétan arra figyelmeztetnek, hogy miután a japán harci gépek közel kerülnek a kínai járőr, felderítő gépekhez, a patthelyzet a légtérre is kiterjed, s így fokozódik az esetleges fegyveres összecsapás veszélye.

A dél-kínai-tengeri vitákkal kapcsolatban a jelentés elismeri, hogy egyes érintett országok "idegesekké váltak" és hogy a vitákat kezelni kell, nehogy válság alakuljon ki.

Ni Le-hsziong sanghaji kutató ugyanakkor nem látja reális esélyét egy katonai konfrontációnak Japánnal, szerinte a Dél-kínai-tengeren érzékenyebb a helyzet. Itt ugyanis - véli - Kína terjeszkedése, gazdasági és katonai térnyerése bosszantja Washingtont, s ezért a vitákat még bonyolultabbá téve erősíti kapcsolatait Kína szomszédaival.

- Kína, mint a legnagyobb kommunista állam, nagy stratégiai nyomásnak van kitéve a hidegháború vége óta - állapította meg Jüe Kang nyugalmazott ezredes a South China Morning Postban. Szerinte viszont a mai konfrontáció nem ideológiai, hanem területi vitákon alapul. Hozzátette, bármiféle kompromisszum ezekben a vitákban felhevíti a nacionalista érzelmeket.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 088 574 megtekintés

Videó: 48 318 077 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923304

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh