A korábbinál kevesebb, de tisztább buszjáratot indít a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. szeptember elsejétől a baranyai megyeszékhelyen.

Árki Sándor, a cég vezérigazgatója csütörtökön Pécsen sajtótájékoztatón azt mondta: a jövő hónaptól érvényes menetrend szerint a korábbi napi 3320 helyett 3098 járat szállítja az utasokat. Ez az utasok szempontjából annyit jelent, hogy két járat indulása között átlagosan 2-4 perccel több idő telik el.

Megjegyezte, hogy ezzel együtt az utazás színvonalának növelésére törekednek. Ennek részeként a buszokat kívül és belül egyaránt gyakrabban tisztítják, takarítják majd.

Árki Sándor magyarázata szerint az önkormányzati vállalat a takarékosság, a pénzügyi stabilitásának megőrzése és a mérséklődő utasforgalom okán határozta el járatai számának csökkentését.

Utalt rá, hogy az önkormányzat idén március végén vette vissza a működés tekintetében számos gonddal küszködő cég irányítását, s mára sikerült normalizálni a gazdálkodását. Erre a szerződések felülvizsgálatával, a javítási, a karbantartási és egyebek mellett az üzemanyagköltségek csökkentésével nyílt lehetőség.

A vezérigazgató közölte: a pécsi közlekedési szokások és statisztikák elemzéséből kiderült, hogy az utasforgalom a 2002-ben mért 89,7 millióhoz képest 2011-ben már csak mintegy 55,3 millió lesz, ugyanakkor az elmúlt kilenc évben a járatszám nem változott.

Árki Sándor rámutatott, hogy a buszok kihasználtsága átlagosan 60, de esténként mindössze 20 százalékos.

A járműparkkal kapcsolatban elmondta: a PK Zrt. 160 autóbuszt használ, amelyek átlagéletkora 13,8 év. A legrégibb Ikarusok 21 évesek, de a legújabb Mercedesek is nyolc éve futnak Pécsen. Mivel a gazdaságos működtetéshez 8-8,5 év az optimális átlagéletkor, a város tervezi új autóbuszok beszerzését, de erre anyagi okok miatt csak 2012-2013-ban kerülhet sor, azt pedig elvetették, hogy Debrecenből vesznek használt, húsz év feletti buszokat.

Árki Sándor újságírói kérdésre nem zárta ki, hogy a közeljövőben a jegyárakat is emelik, de erről többet nem kívánt mondani.

A pécsi önkormányzat idén március 31-én vette át az irányítást a PK Zrt.-ben. A PK aznapi közgyűlésén leváltották Keczer László vezérigazgatót, s a helyére Bata László forgalmi és kereskedelmi igazgatóját választották. Őt később Árki Sándor követte a poszton.

Páva Zsoltnak, Pécs fideszes polgármesterének a magyarázata szerint a lépésre a Pécs Holding Zrt. és a Mecsekbusz Kft. tulajdonában lévő PK-nál uralkodó rossz viszonyok, a cég adósságai miatt kialakult "kritikus helyzet" miatt volt szükség, amely a tömegközlekedés heteken belüli összeomlásához vezetett volna a városban.

Szabó Iván, a város jogi képviselője a döntés hátteréről szólva elmondta, hogy a Pécs Holding a szindikátusi szerződésben foglalt részvény-visszavásárlási jogával élve 381 ezer forintot fizetett a PK összesen 560 millió forint névértékű részvénycsomagjáért. Azért csak ennyit, mert a város kalkulációi alapján - a Mecsekbusz által okozott károk és költségek okán - ennyit érnek.

Hozzátette: a pénzt átutalták a Mecsekbusznak, s ezzel a Pécs Holding kétharmados tulajdonra tett szert a PK-ban. A közgyűlésen ennek alapján kezdeményezték Keczer László visszahívását.

A Mecsekbusz tiltakozott az eljárás ellen, az ügyben mindkét fél jogi eljárásokat kezdeményezett.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 061 370 megtekintés

Videó: 48 281 048 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6918849

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh