Automatikusan értesítést küldene a hatóságoknak a Google legújabb szabadalmi kérelmében felvázolt rendszere, ha valahol nagyobb tömeg verődik össze. Az egyelőre csak elméleti funkció a felhasználók okos-telefonjainak felvételei alapján határozná meg, szükség van-e valamilyen közbelépésre.

Érzékeny pontra tapintott a Google legfrissebb szabadalmi kérelmével. A keresőóriás egy olyan rendszert igyekszik levédetni, amely az okostelefonok felvételei alapján képes felismerni ha valahol tömeg alakul ki, és szükség esetén értesíti az illetékes szervezeteket. Tömeg alatt itt olyan eseményt kell érteni amely feltűnően nagy figyelmet vonz magára, azaz a résztvevők kiemelkedően sok videofelvételt és fényképet készítenek.

A vállalat a szabadalmi kérelemben úgy fogalmaz: “Ha egy tárhelyre legalább adott számú videofelvételt töltenek fel hasonló idő- és földrajzi adatokkal, abból [a rendszer] arra következtet, hogy egy válaszlépést igénylő eseményt történt, ezt pedig egy értesítéssel jelezi (például a bűnüldözési szervek, a sajtó, egy lapkiadó vagy egy nyilvános blog stb. felé)”. A kérvényt böngészők aggodalmát leginkább az válthatja ki, hogy a Google az értesíteni kívánt szervezetek között elsőként a bűnüldözést és a sajtót emelte ki - ez manapság különösen érzékeny területet jelent az elmúlt év megfigyelési botrányait követően.

Hasonló eljárással már korábban is találkozhattunk, a tavalyi bostoni maratonon végrehajtott robbantás során például az FBI a résztvevők mobiltelefonnal készített felvételeit használta az elkövetők azonosításához. Ehhez persze le is kellett foglalniuk a készülékeket, a Google módszerével azonban erre már nem lenne szükség. Azt egyelőre nem tudni, hogy a rendszer csak olyan videókhoz és fényképekhez férne hozzá, amelyet a felhasználók feltöltöttek és nyilvánossá is tettek, vagy esetleg a telefonon tárolt összes ilyen anyaghoz, illetve azt sem, hogy kikapcsolható lenne-e a funkció - mivel azonban a hozzáférést a nyilvános videókhoz most sem gátolja meg senki, joggal gondolhatjuk, hogy az utóbbi lehetőségről van szó.

A legvalószínűbb, hogy amennyiben az elképzelést a gyakorlatba is átültetik, a Google folyamatosan anonim idő-, hely- és multimédia adatokat gyűjt majd azoktól akik elfogadták ezt a lehetőséget, ezek alapján azonosítja a szóban forgó tömegeket, és a szintén az adott helyen és időben készült nyilvános felvételeket továbbítja az érdekelt szervezeteknek. A módszer amellett hogy ijesztő, hasznos is lehet, például koncerteknél vagy hasonló eseményeknél sokkal hamarabb juthatnánk hozzá a résztvevők által feltöltött fényképekhez és videókhoz. Akárhogy is, a funkció bekapcsolásához szinte valószínűleg szükség lesz majd a felhasználó engedélyére, így egyelőre még nincs ok komolyabb aggodalomra.

Forrás: hwsw.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 716 935 megtekintés

Videó: 48 928 532 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027729

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh