Brit kutatók két éven belül tervezik az embereken történő tesztek elindítását, ám a mennyiség gondot jelent.

Évekkel ezelőtt már olvashattunk arról, hogy a csontvelőből nyert őssejtek segítségével sikerült beindítani a vörösvérsejtek mesterséges előállítási folyamatát, ezt pedig akkor emberen is kipróbálták. Brit szakemberek most privát források felhasználásával bőrsejtekkel oldották meg ugyanezt a problémát, két éven belül pedig emberi önkéntesek bevonásával folytatódhat a tesztelés.

Az illetékesek szerint most első alkalommal sikerült laboratóriumi körülmények között felnőtt sejtek alkalmazásával előállítani vörösvérsejteket, amely idővel megoldást nyújthat a vérátömlesztéssel kapcsolatos jelenlegi gondokra. Mivel a véradók beleegyezésével nyert vért 42 napon belül fel kell használni, ebből nem mindig áll rendelkezésre megfelelő mennyiség, nem beszélve a különböző vértípusokról. A laborban őssejtek felhasználásával előállított pótlás az univerzális csoportba tartozik, ezzel csaknem minden beteg következmények nélkül megkaphatja azt, ennél is fontosabb azonban, hogy megfeleljenek a szigetországban érvényben lévő szigorú minőségi és biztonsági előírásoknak - enélkül emberi jelentkezők bevonásáról szó sem lehet.

Nagy gondot jelent a kutatók számára az előállítandó mennyiség. Kiemelik, hogy egyetlen tasakban mintegy 2 billió vérsejt található, ez a laboratóriumi előállítás esetén óriási számot jelent, különös tekintettel arra, hogy egyedül az Egyesült Királyságban évente 2 millió ilyen tasakot használnak fel - ez a szám globális szinten viszont eléri az évi 90 milliót. A donorok feleslegessé válásához mindenképpen meg kell oldani a mennyiségi kérdést, ehhez azonban további kutatómunkára van szükség.

Az első körben egyébként thalassaemiában szenvedő betegeken próbálnák ki a mesterségesen előállított vért, mivel nekik amúgy is szükségük van a folyamatos vérátömlesztésre - az öröklött betegség miatt szervezetük nem képes normál hemoglobin előállítására, ennek következménye pedig a vérszegénység.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 067 359 megtekintés

Videó: 48 292 603 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920024

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh