Vlagyimir Putyin orosz államfő azzal vádolja az ukrán kormányt, hogy az IMF pénzéből fizeti az országban dúló polgárháború költségeit. Szerinte ezt nem kéne hagynia a Valutaalapnak.

Vlagyimir Putyinnak nincs kifogása az ellen, hogy Ukrajna hitelt vegyen fel a Nemzetközi Valutaalaptól vagy más nagy nemzetközi hitelintézetektől, de felhívta a figyelmet arra, hogy ezeknek a szervezeteknek meg kellene akadályozniuk, hogy az ukránok az ország keleti részén dúló "civilek elleni háborúra" használják fel a pénzüket - idézte az orosz államfőt a RIA Novosztyi.

Természetesen mindannyian készek vagyunk arra, hogy pénzügyileg támogassuk Ukrajnát, ám ezt a pénzt az ország egyszerű állampolgárainak szánjuk, nem pedig bizonyos oligarcháknak és csalóknak - tette hozzá sajtótájékoztatóján. Az IMF hagyományosan tartózkodik attól, hogy olyan országoknak adjon hitelt, amelyek háborúban állnak. Putyin szerint ehhez ragaszkodni kellene Ukrajna esetében is, mert fennáll a veszélye annak, hogy a kijevi kormány a meghatározott célra kapott forrást másra használja.

Hol? Mi? Ki?

Kijev 17 milliárd dolláros hitelkeretet kapott az IMF-től, amelynek első részletét, 3,16 milliárd dollárt, már májusban átutalták az ukrán költségvetésbe. Ukrajna összesen 27 milliárd dollár forrásra számíthat a Valutaalaptól, a Világbanktól és az Európai Uniótól. Ebből 14 milliárd érkezhet meg 2014-ben. Putyin szerint fennáll a veszélye annak, hogy ezeket a pénzeket ködbe burkolózó magánbankokba szivattyúzzák át vagy egyszerűen ellopják.

Sőt tudomása van róla, hogy a támogatások nagy részét helyi oligarchák kezében lévő magánbankokba utalták át. Hol ez a pénz? Mi lett vele? Ki rakta zsebre? - tette fel a szónoki kérdéseket, amelyekre azzal válaszolt, hogy sem az IMF, sem az ukránok nem tudják, hová lettek a pénzek.

Putyinnak javaslata is van. Szerinte először is a kijevi kormányerőknek be kellene szüntetniük a harci cselekményeket. Utána szabadna csak átutalni az ukránoknak a hitelrészleteket, akiknek ebből törleszteniük kellene külföldi adósságukat, példának okáért az Oroszországból importált energiahordozók ellenértékét.

Forrás: napi.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 652 773 megtekintés

Videó: 48 855 819 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7015672

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh