Nem vár gyors sikert az Iszlám Állam (IÁ) elleni fellépéstől a terrorszervezet elleni amerikai hadműveletek parancsnoka, Lloyd Austin tábornok.

Ezt Austin pénteken a Pentagonban tartott sajtóértekezletén jelentette ki.

"Az IÁ megsemmisítését célzó hadjárat időbe telik majd és az úton kudarcokba is ütközünk majd" - mondta a tábornok, aki Irak 2003 és 2011 közötti megszállásának utolsó szakaszában volt az ott állomásozó amerikai erők parancsnoka.

Austin szerint az általa elmondottak különösen a fellépés korai szakaszára igazak, amikor az évekig elhanyagolt és rosszul vezetett iraki hadsereg harci képességeit mentorálással és kiképzéssel kell újjáéleszteni.

Kijelentette, hogy az amerikai katonai erőfeszítések elsősorban Irakra és nem Szíriára összpontosulnak majd. Szavai szerint nem valószínű, hogy az Egyesült Államok repüléstilalmi övezetet hozna létre Szíria északi része felett, ahogy azt több szövetségese, különösen Törökország sürgeti.

A parancsnok úgy vélekedett, hogy a Bagdadtól nyugatra található nemzetközi repülőteret nem fenyegeti közvetlen veszély. Kifejezte meggyőződését, hogy az iraki kormánynak ismét sikerül majd a maga oldalára állítani a szunnita törzseket az IÁ által szorongatott Anbar tartományban és megfordítani az események menetét.

A tábornok szerint "nagyon lehetséges", hogy az IÁ által ostromolt észak-szíriai Kobani város a terrorellenes koalíciónak az elmúlt napokban felerősödött légicsapásai ellenére is eleshet. Austin ugyanakkor bátorítónak nevezte a légitámadások eredményét és kijelentette, hogy azok mindaddig folytatódni fognak, amíg az az IÁ fegyveresei a település elfoglalásával kísérleteznek.

Lloyd Austin először tartott értékelést az IÁ elleni iraki és szíriai fellépésről a légicsapások augusztusi kezdete óta. A műveletek a héten a Belső Eltökéltség kódnevet kapták.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 737 600 megtekintés

Videó: 48 944 614 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7030558

Jelenleg az oldalon

2
Online

Interreg CE1013 REFREsh