Komló Város Képviselő-testületének szeptemberi rendes ülésén felmerült, hogy Polics József polgármester egyes tisztségei esetlegesen összeférhetetlenek lehetnek a városvezetői feladatkörökkel, ezért ezeket meg kellene szüntetnie.

A jegyzővel és az illetékes kormányhivatallal egyeztetve alaposan megvizsgáltuk a kérdést, hogy a hatályos jogszabályok szerint mi számít összeférhetetlennek és mi nem – nyilatkozta Kupás Tamás Levente alpolgármester. Így kiderült, hogy Polics József korábbi tevékenységei közül műszaki ellenőri és felelős műszaki vezetői munkája annak ellenére sem egyeztethető össze a polgármesterséggel, hogy sem a várossal, sem városi tulajdonú vállalkozással nem került ennek során szerződéses kapcsolatba. Így ezen tevékenységek gyakorlását rövid határidőn belül meg fogja szüntetni, már tett is lépéseket szerződéses kötelezettségeinek felszámolására.

A fentieken túl relatív összeférhetetlenségi okként merült fel, hogy a polgármester a családja tulajdonában levő Komlói-Fészek Kft. ügyvezetőjeként tevékenykedik. Kupás el-mondta, ezt a pozíciót a törvények nem nevesítik, így a képviselő-testület hozzájárulásával továbbra is megtarthatja. Annak pedig nem látja okát, hogy ezt az engedélyt megtagadják, hiszen a céget főleg a családtagok működtetik, a gondok java is az ő vállukat nyomja, így az ügyvezetői tevékenység csak minimális idő- és energiaráfordítást igényel. A ciklusban eddig elért eredmények, az adósságspirál megállítása és számos új keletkező munkahely is bizonyítják, hogy Polics József képes teljes mértékben a város ügyeire koncentrálni és lehető legjobban ellátni ezt a feladatot.

Az összeférhetetlenségről szóló vita során többen problémaként említették Polics ország-gyűlési mandátumát azzal az indokkal, hogy szintén a városért folytatott munkájától veszi el az időt. A gyakorlatban azonban épp nemrégiben, az ÖNHIKI-pályázat lehetőségének kapcsán bizonyosodott be újra, hogy a parlamenti kapcsolatrendszer és az ottani munka legalább olyan hasznos tud lenni Komló számára, mint az önkormányzati - vélekedett erről is az alpolgármester.

A Komló város képviselő-testülete csütörtöki ülésén hozzájárult ahhoz, hogy Polics József polgármester a Komlói-Fészek Kft. ügyvezetői pozícióját megtartsa.

Forrás: Komló Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 689 525 megtekintés

Videó: 48 901 209 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7022821

Jelenleg az oldalon

11
Online

Interreg CE1013 REFREsh