Az M9-es gyorsforgalmi út teljes szakaszának tervezésére, illetve kivitelezésére szolgáló forrás előteremtését szorgalmazza a hat nyugat-dunántúli megye alkotta M9-es Térségi Fejlesztési Tanács.

A gyorsforgalmi út fejlesztését segítő, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Somogy, Baranya és Tolna megye önkormányzatai által alkotott fejlesztési tanács pénteki, zalaegerszegi ülésén Bodó Imre, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) projektvezetője az M9-es előkészítési, tervezési munkáinak állásáról beszélt. Mint elmondta: négy szakaszra bontva folyik jelenleg az előkészítés, a Szombathely és Vasvár, a Vasvár és Nagykanizsa, a Nagykanizsa és Kaposvár, valamint a Kaposvár és Szekszárd közötti nyomvonalból.

Szombathely és Vasvár között az M8-as gyorsforgalmi úttal közös lenne az M9-es, s ennek már a környezeti hatástanulmánya, és az engedélyezési eljárása is folyamatban van. A Vasvár és Nagykanizsa közötti útszakaszra - amelyhez Keszthely és Pacsa között a leendő M75-ös gyorsforgalmi út is csatlakozna - tavaly év végén elkészültek a nyomvonal-variációk, s ezeknek 2015 közepéig elkészül a környezetvédelmi hatástanulmánya is.

Hozzátette, hogy mindkét szakasz esetében 2015 végéig a közúti operatív program biztosítja az előkészítő feladatokhoz szükséges költségek forrását.

A NIF projektvezetője a Nagykanizsa és Kaposvár közötti szakasz kapcsán arról beszélt, hogy a 2010-ben három nyomvonal-lehetőségre készült előzetes vizsgálati hatástanulmányok óta nem történt továbblépés. A Kaposvár és Szekszárd közötti szakasz ugyanakkor a leginkább előkészített, ez a nyomvonal nemrég megkapta a környezetvédelmi engedélyt, az engedélyezési terve pedig június 30-ig elkészül.

Békefi Edina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkárságának osztályvezetője a finanszírozási lehetőségekről szólva azt mondta: legkorábban 2020 és 2030 között van reális esély arra, hogy az M9-es megépítését finanszírozni tudják.

Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács - amely Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnökének személyében új elnököt is választott - a beszámolókat meghallgatva végül határozatot fogadott el, miszerint szorgalmazzák, hogy a kormányzat a leendő gyorsforgalmi út teljes, Soprontól Szekszárdig tartó szakaszának tervezésére és kivitelezésére mielőbb találjon megfelelő anyagi forrást.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 714 881 megtekintés

Videó: 48 926 965 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7027384

Jelenleg az oldalon

9
Online

Interreg CE1013 REFREsh