Hozzáférhető a város internetes honlapján az a vitaanyag, ami Komló tömegközlekedésének átalakítását kezdeményezi. A helyi autóbusz-közlekedés racionalizálásával kapcsolatos egyeztetések még folyamatban vannak, végleges döntést majd csak a november 24-i ülésén hoz a testület.

Tudvalévő, hogy városunkban is veszteségesen működik a helyi tömegközlekedés. Ennek egyik oka, hogy sajnos kevesebben veszik igénybe a szolgáltatást, emellett a járatok sem azokon az útvonalakon közlekednek, mint amire valós igény lenne. Polics József polgármester hangsúlyozta, hogy január1-jétől Komlón, az igényekhez közelítő, de fenntartható tömegközlekedést kívánnak megvalósítani, melynek kialakításánál társadalmi egyeztetést folytattak.

Erre vonatkozóan készült egy tanulmány, ami minden részletet tartalmaz az átalakítás terveivel kapcsolatban. Polics József megkeresésünkre elmondta, hogy egy új struktúrát szeretnének kialakítani, ami az eddigi közlekedési tengelyek irányainak megváltoztatására épül. Ennek egyik eleme, hogy Körtvélyes és Szilvás között közvetlen járat szállítaná az utazóközönséget. Lényeges szempont a döntésnél az iskolakomplexumok megközelíthetősége, az onnan való hazajutás, ahogy a munkába járók is megkülönböztetett figyelmet kapnak.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a majdani döntés sem végleges, annak lesz utóvizsgálata, és bármilyen kérdésben, ha változtatni kell, akkor azt azonnal kezdeményezik a szolgáltatónál.

A vitaanyaggal kapcsolatban Borbás Sándor önkormányzati képviselő is elmondta véleményét. A körtvélyesi terület képviselője szerint, a legfontosabb cél, hogy a képviselő-testület döntésével biztosítsa a közösségi közlekedés zavartalan, de a korábbinál gazdaságosabb, ésszerűbb működését. Az átszervezés során különösen nagy gondot kell fektetni arra, hogy a munkahelyre, iskolába történő eljutás a lehető legmegfelelőbb módon biztosítva legyen. A „csúcsidőn” kívül pedig egy takarékosabb, nagyobb kihasználtságot előidéző rendszert kell kialakítani.

Tudomásul kell vennünk – érvelt a képviselő – , hogy a jelenlegi rendszer nem tartható fenn tovább, hiszen ha nem változtatunk a rendszeren, akkor veszélybe kerülhet a szolgáltatás biztonsága. Képviselőként és autóbusszal közlekedő polgárként egyaránt úgy látja, hogy a változásokról időben és megfelelő módon kell tájékoztatni és az új struktúra, valamint menetrend bevezetését követően, a szükséges módosításokat, pontosításokat a lehető leghamarabb végre kell hajtani.

A változtatási tervek között szerepel többek között, hogy a korábbi Kökönyös-Zobák 1-es számú járat ezentúl csak az Autóbusz-állomás és Zobák között közlekedne. Az eddigi 2-es járat megmaradna, de kiszolgálná a kertészetben dolgozók igényeit is.

A változás érintené az 5-ös járatot is. Útvonala egyesítené a régi 5-ös nyomvonalát és az 1-es járat kelet-kökönyösi vonalát, és új, közvetlen kapcsolatot biztosítana Dávidföld és a kökönyösi oktatási intézmények között. A 8-as, illetve a 8/a járatok útvonala nem változik. Ugyanakkor a 19-es körtvélyesi járat, ugyanazon az útvonalon – a terv szerint 7-es számmal közlekedne. Körtvélyest érintő változás, hogy 87-es számmal belépne egy Autóbusz-állomás-Szilvás-Somág-Körtvélyes járat, továbbá a 78-as járat, mely Körtvélyes-Gagarin utca- Szilvás-Autóbusz-állomás útvonalon közlekedne, az előző buszhoz hasonlóan, iskolai napokon.

Forrás: komlo.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 753 128 megtekintés

Videó: 48 952 970 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032172

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh