Ezt állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap most közzétett tanulmánya több mint száz ország adatai alapján. Kiderült, a gazdagok még gazdagabbak lettek, de fogyasztásuk nem nőtt jelentősen, így a gazdasági növekedés lassult.

Ha viszont a szegények helyzete javult, akkor a gazdasági növekedés felgyorsult, mert a szegényebb rétegek gyorsan el is költötték a többlet jövedelmet, és ez felgyorsította a fogyasztást. Azt is megállapították: a globalizáció felgyorsította a szakadék növekedését a gazdagok és a szegények között. Persze ez jelentős részben annak a következménye, hogy egy új középosztály emelkedett fel Kínában és néhány más országban, például Dél-Afrikában. Ők gazdagnak számítanak a saját hazájukban, noha csak arra a színvonalra jutottak el, mint a középosztály a fejlett társadalmakban.

Lássuk a számokat! Ha a legfelső 20 százalék jövedelme nőtt a társadalom egészéhez képest, akkor a következő öt évben 0,08 százalékkal csökkent a növekedés dinamikája. Ha viszont az alsó 20 százalék jövedelme nőtt meg, akkor az egész gazdaság növekedése 0,38 százalékkal növekedett. Mindez cáfolja azt a nézetet, hogy a felső rétegek gazdagodása lecsorog a társadalom többi részének irányába. Az IMF tanulmánya ettől függetlenül megállapítja, hogy a polarizálódás folytatódik, mert a globalizáció a leggazdagabb rétegek malmára hajtja a vizet a szegény országokban éppúgy, mint a gazdagabb államokban.

Forrás: globoport.hu

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Értünk, plutokratákért, hamarosan jön a hóhér Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 652 866 megtekintés

Videó: 48 855 955 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7015710

Jelenleg az oldalon

8
Online

Interreg CE1013 REFREsh