Hollandiában az utasok egy alkalmazás segítségével rendelhetik majd meg a járatokat. Stájerország is a robotautók tesztterepévé válna.

Hollandia Gelderland régiójában novembertől lesz elérhető az a szolgáltatás, amelynél a Wageningen és Ede közötti 7 kilométeres távolságot önállóan közlekedő gépkocsikkal tehetik meg a helyi lakosok. A vezető nélküli, elektromos WEpod nevű járművek hat személy számára kínálnak ülőhelyeket, s kamerák mellett lézerrel, radarral és GPS-egységgel is felszerelték azokat, hogy tudjanak tájékozódni. Az egyes járatok alkalmazással rendelhetők meg és a felhasználók megadhatják, hogy a gépkocsi honnan hová vigye el őket.

A WEpod-projekt különlegessége, hogy az autók nem külön kijelölt sávokban közlekednek, mint a hasonló járművek Rotterdam és Londonban, hanem szabadon, a többi gépkocsi között. Ugyanakkor fontos, hogy elkerüljék az olyan körülményeket, mint a rossz, akár éjszakai látási körülmények vagy a rossz idő. A biztonságot garantálja az is, hogy a WEpodok legfeljebb 25 kilométer/órás sebességgel fognak közlekedni.

A tesztszakasz alatt az utasokat és a közlekedés többi résztvevőjét egy teremből figyelik majd. A programot a Wageningen Egyetem kutatói felügyelik. Amennyiben a tesztek sikeresek lesznek, úgy a projektet más régiókra is kiterjesztenék. A járműveket az EasyMile nevű francia autógyártó és robotikai cég építi, s az alapjukat az EZ10 képezi, amelyek segítségével - az Európai Unió által finanszírozott Citymobil2 program keretében - Finnországban 19 000 utast szállítottak.

Egy osztrák tartomány is az autonóm közlekedés modellrégiójává válna. Stájerországban 220 autóipari beszállító működik és nekik is jelentős segítséget jelenthet, ha a tartomány a jövőben a robotautók tesztterepe lesz. Alois Stöger infrastruktúrákért felelős miniszter már augusztusban bejelentette, hogy "tesztszakaszokat" hoznak létre, majd Stájerország hivatalosan is jelezte, hogy a robotautók tesztrégiója akar lenni.

Frank Lückler, az ACstyria Autoclusters vezérigazgatója elmondta, hogy a tartományban megtalálták a tökéletes feltételeket, ezért hivatalosan is elindították a Z projektet. A 220 vállalkozás között van az AT&S, a Magna, az AVL-List, az NXP, az és az Infineon is. Christian Buchmann gazdasági ügyekért felelős tartományi vezető közölte, hogy ezen a területen helyi szinten 50 000 ember dolgozik, a munkájuk által teremtett érték pedig 14,5 milliárd euró. Az egyetemeken kívüli és az egyetemi intézetek szorosan együttműködnek.

Andreas Gerstenmayer, az AT&S vezetője kiemelte, hogy már most is együtt dolgoznak a legjelentősebb beszállítókkal, s részt vesznek az asszisztens-, a járműfelismerő és az autók közötti kommunikációs rendszerek fejlesztésében. De a tesztpályák mellett szükség van a társadalmi elfogadásra is: a műszaki megoldások már adottak, de a lakosság félelmei még jelen vannak. A lakosokban tudatosítani kell, hogy az autonóm közlekedés nagyobb biztonságot teremt, hiszen a közúti balesetek 90 százalékáért az emberek a felelősek. Meg kell győzni a felhasználókat a technológia pozitív oldalairól, de nem szabad elfeledkezni az adatbiztonságról sem.

A legnagyobb amerikai autóalkatrész-gyártónak számító Delphi augusztus végén közölte, hogy a Wuppertal városában található 418-as számú út 17 kilométeres szakaszán teszteli majd a robotautóit. Emellett a Daimler is bejelentette, hogy a robotkamionjait Baden-Württemberg útjain tesztelheti.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 085 535 megtekintés

Videó: 48 315 690 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6922975

Jelenleg az oldalon

6
Online

Interreg CE1013 REFREsh