Nikosz Kociasz görög külügyminiszter szerint két nappal ezelőtt újabb 300 ezer migráns indult el a jordániai és libanoni táborokból Európa irányába.

Kociasz Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat a migrációs válság kezeléséről, ezt követően tett bejelentést az újabb migránshullám elindulásáról. Elmondása szerint nem ismert az útnak indulók pontos száma, de eddig mintegy 300 ezer fő lépett be Törökország területére, hogy eladja ingóságait és felkészüljön a hosszú útra. A külügyminiszter kijelentette; nem tudnak magyarázattal szolgálni arra, miért pont most indulnak útnak, és miért ennyien. Ezekben a táborokban mintegy 3 millió migráns tartózkodik, ebből a tömegből indult útnak egyik napról a másikra több százezer fő.

A görög külügyminisztérium szerint nagyobb távlatban az ENSZ ügynökségeinek pénzügyi összeomlása okozza az újabb migrációs hullámot. A Libanonban és Jordániában összegyűjtött menekülteket nem tudják tovább eltartani, ezért azok elkezdik elhagyni a táborokat. Ez a helyzet azonban hónapok óta fennáll, és pontosan nem tudni, hogy a most útnak induló 300 ezer fő miért a tél kezdete előtt indul el. Az azonban látható, hogy miután a nemzetközi szervezetek hatalmas összegeket költöttek el a migránsok Európa körüli táborokba gyűjtésére, ez a pénzügyi támogatás megszűnt, így több milliós tömegek kényszerhelyzetbe kerülnek és megindulnak Európa felé.

Kociasz szerint a népvándorlásnak egyelőre központi eleme a szíriai háború, a migrációs válság megoldását pedig főként az nehezíti, hogy az iszlám országok egymással sem hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni. Irán a kormányerőket támogatja, Szaúd-Arábia a “fegyveres ellenzéket”, tárgyalni pedig nem hajlandók. A szíriai menekültek emiatt térségi országban nem telepedhetnek le, mert egyik helyen dezertőrnek kezelnék őket, máshol pedig a kormány ellenséges hozzáállása miatt veszélyeztetve élnének.

Forrás: hidfo.ru

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 753 613 megtekintés

Videó: 48 953 360 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7032195

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh