Egy új induló szeretne elég pénzt összegyűjteni megoldásának piacra dobásához.

Az elmúlt 1-2 évben több nagyobb szereplő is jelezte, hogy a moduláris megoldásokban is lát jövőt, ezek közül természetesen a Google-féle Project Ara emelkedik ki, de azért a többieket sem kell lebecsülnünk - már csak azért sem, mert a végleges változat még várat magára. Most egy újabb induló száll be a versenybe saját fejlesztésével.

A PuzzlePhone névre keresztelt cég egyelőre az Indiegogo oldalán igyekszik elegendő pénzt összeszedni a rajthoz, és ebben elég jól állnak, hiszen az érdeklődő felhasználók máris több tízezer dollárt dobtak össze, így a 250 ezer dolláros cél elérése nem tűnik megoldhatatlan feladatnak. Eközben egy rövidebb videóval is szeretnék felhívni a figyelmet az új megoldásra, amely szintén PuzzlePhone néven jelenne meg és három fő komponens gyors cseréjét tenné lehetővé, ezzel alaposan kitolva a telefon életciklusát.

Kattintson ide...

A "gerinc" az 5 hüvelykes LCD-kijelzőből, a keretből, illetve a hangszórókból áll, az "agy" a chip és a kamera párosát jelenti, míg a "szív" az akkumulátor és az egyéb kiegészítő komponensek csoportját alkotja, ezeket cserélhetnénk szabadon, aktuális igényeink szerint. A hardveres listán egyelőre egy közelebbről meg nem nevezett nyolcmagos chip, 3 GB RAM, egy 12 és egy 5 megapixeles kamera, valamint egy 16 vagy 32 GB-os belső tároló szerepel, de korlátozott számban elérhető lesz egy 64 GB-os változat is - ezek ára sorrendben 333, 444, illetve 777 dollár lesz.

A megjelenésre legkorábban jövő szeptemberben számíthatunk, addig még sok minden változhat.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 730 649 megtekintés

Videó: 48 938 279 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7029483

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh