Ennél nem kevesebbet állít a világhírű amerikai akadémikus, Noam Chomsky. A filozófus-nyelvész-publicista a Peace Islands Intézet közel-keleti sajtószabadságról rendezett bostoni konferenciáján beszélt erről. Azt mondta: Törökország a dzsihadista szervezetek fő támogatója, a Nuszra Front meg a török segélyek egyik első számú kedvezményezettje.

“Meglehetősen megbízható jelentések” azt sugallják, hogy a török titkosszolgálatok adtak ki információkat az al-Kaida szíriai szárnyának, a Nuszra Frontnak az amerikaiak által frissen kiképzett szíriai lázadókról – fogalmazott Chomsky. Kattintson ide...

Az amerikai programra, amely nemcsak kiképezte, de fel is fegyverezte a mérsékelt felkelőket, nehéz nem emlékezni, éppen a kudarca miatt. Szeptemberben mi is írtunk arról, hogy félszáz frissen kiképzett lázadó csaknem azonnal átadta amerikai fegyvereit a Nuszra Frontnak, ahogy átlépte a szíriai határt. Szabad elvonulásért cserébe. Az eset után az amerikaiak le is álltak a programmal, melynek egyébként nem ez volt az első fiaskója.

“Az Egyesült Államok dollármilliárdokat költött arra, hogy kiképezze a mérsékelt szíriaiakat, hogy azok beszállhassanak Aszad elnök és az Iszlám Állam elleni harcba. Ám nyomban elsöpörte őket a Nuszra Front, melynek harcosai szemlátomást már vártak rájuk. Úgy tűnik, a török titkosszolgálatok tájékoztatták őket arról, hogy merre járnak” – mondta az amerikai akadémikus.

A program hivatalos számai egyébként nem érték el a milliárdos nagyságrendet: félmilliárd dollárt invesztált a projektbe az Egyesült Államok. És, jóllehet most először említik Törökországot egyenes összefüggésben a szeptemberi kudarccal, Ankarát már korábban is többször érte az a vád, hogy így vagy úgy segíti az iszlamista csoportokat a szíriai konfliktusban.

Februárban az amerikai hírszerzők főnöke, James Clapper arról beszélt, hogy a lyukacsos török határon szabadon jutnak át a külföldi dzsihadisták Szíriába, és Ankara igazán keveset tesz, hogy megállítsa őket. És azt is hozzátette: nem tűnik úgy, mintha Törökországot nagyon nyugtalanítaná az Iszlám Állam. “A törökországi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az emberek ott nem az ISIS-t tekintik az első számú fenyegetésnek” – fogalmazott akkoriban szenátusi bizottsági meghallgatásán.

Chomsky mostani megjegyzései ennél kevésbé voltak általánosak. Mindazonáltal az nem hangzott el, hogy honnét származnak a “megbízható beszámolók”.

Forrás: globoport.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 065 742 megtekintés

Videó: 48 289 178 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919704

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh