A Rasa százzal megy, és kilométerenként csak három gramm hidrogént eszik.

Egy európai start-up, a Riversimple Movement olyan hidrogéncellás autót készített, amelynek csupán 16 mozgó alkatrésze van, és száz kilométeres csúcssebességre képes. A Rasa névre hallgató járgány prototípusát most tesztelik az európai utakon, de jövőre húsz szerencsés vásárló már a nyilvános bétaváltozatot is kipróbálhatja.

Az autót várhatóan úgynevezett "sale of service" konstrukcióban forgalmazzák: a bérleti díj fejében a Riversimple vállalja a kocsik javítását, karbantartását, biztosítását és üzemanyagköltségét.

A hidrogénmeghajtás lényege, hogy haladás közben a hidrogén keresztülhalad egy 8,5 kilowattos főtőcellán (ez 11 lóerőnek felel meg), és közben oxigénnel találkozik. A folyamat eredményeként elektromosság és víz keletkezik: előbbi a kerekeket hajtja, utóbbi gőz formájában távozik. A fékezéseknél keletkező mozgásenergia felét is visszaforgatják, ennek eredményeként a kocsi 1,5 kilogramm hidrogénnel majdnem ötszáz kilométert tud megtenni.

A Toyota, a Nissan és a Honda szintén hidrogéncellás autókat fejleszt, a Hyundai pedig egyenesen lenyilatkozta, hogy nem az elektromos, hanem a hidrogénautóké a jövő.

Forrás: computerworld.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 090 755 megtekintés

Videó: 48 319 947 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923496

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh