A tolmácsként működő eszköz ősszel lesz kapható, nem is túl magas áron, de működési elvét nem árulják el.

A Waverly Labs nevű New-York-i startup egy olyan okos fülhallgatót alkotott meg, amely valós időben, a beszélgetések közben képes lefordítani az elhangzott mondatokat. A Pilot nevű készülék várhatóan ősszel lesz elérhető. A cég szerint a Pilot a világ első okos fülhallgatója, amely képes erre, ugyanakkor a gyakorlati megvalósítással kapcsolatos konkrét információkat nem árultak el.

A Waverly Labs bejelentése szerint a viselhető technológia és a gépek által támogatott fordítások közötti területen mozognak. A Pilot egyelőre az angol, a francia, a spanyol és az olasz nyelvet támogatja, csak később kerülnek majd be a rendszerbe újabb nyelvek is. Az első generációs megoldásnál a valós idejű fordítás csak akkor fog működni, ha mindkét beszélgetőpartner ilyen fülhallgatót hord. A gyártó honlapján május 25-től lehet előrendelést leadni, az ár 129 és 179 dollár között változik kiegészítőktől függően, emellett az Indiegogo közösségi finanszírozású platformon is kampány indul a közeljövőben. A Pilot a kereskedelemben 250 és 300 dollár közötti áron lesz kapható.

Forrás: sg.hu / telegraph.co.uk Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 654 126 megtekintés

Videó: 48 857 966 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7016185

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh