Oroszország azzal nyújtott segítő kezet Iránnak, hogy kijelentette: részükről egy nyugati-izraeli támadás Teherán ellen egyenlő lenne egy Moszkva elleni támadással. A fenyegetés új megvilágításba helyez minden esetleges katonai akciót Irán ellen és egy világméretű konfliktust vetít elénk.

„Irán a szomszédunk,” nyilatkozta Dimitrij Rogozin, Oroszország leköszönő NATO nagykövete brüsszeli újságíróknak. „Amennyiben Irán katonai konfliktusba keveredik, az közvetlen biztonsági fenyegetettséget jelent számunkra.”

Nikolaj Ratrusev, a Kreml biztonsági tanácsának elnöke, az orosz Interfax hírügynökségnek nyilatkozva azzal vádolta Izraelt, hogy egy Irán elleni háborúra provokálja az Egyesült Államokat. „Úgy gondoljuk, hogy minden országnak jogában áll kialakítani azokat a feltételeket, amelyek biztonságához szükségesek, és ez Iránra is igaz,” tette hozzá.

Pénteken Rogozin azt mondta, hogy további támadások Irán ellen „perzselő arab nyarat hozhatnak.”

Oroszország Bashar al-Assad szír elnök védelmében is felszólalt, figyelmeztetve a nyugati államokat, hogy ne avatkozzanak Szíria belügyeibe katonai eszközökkel. Oroszország Szíria egyik fő fegyverszállítója és komoly érdekeltségekkel rendelkezik Irán nukleáris létesítményeiben is.

Az utóbbi időben Japán is az iráni oldal felé hajlik, visszavonva múlt heti ígéretét az Irán elleni amerikai szankciók támogatását illetően.

Az iráni atomfizikus elleni múlt heti merénylet további „Halál Amerikára” és „Halál Izraelre” tüntetéseket eredményezett Iránban a tudós pénteki temetésének helyszínén.

Az iráni állami rádió riportja szerint a 32 éves tudós Irán urán-dúsító programjának munkatársa volt.

Forrás: idokjelei.hu Kattintson ide...

Oroszországot nem érdemes lebecsülni, ahogy az kapcsolódó bejegyzésünkből is kiderül: Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 069 427 megtekintés

Videó: 48 297 207 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6920382

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh