Az amerikai gyártó és a kínai internetkonszern egy autóipari beszállítócégbe invesztál. A Ford és a Baidu 150 millió dolláros befektetésének célpontja a tengerentúli Velodyne, amely az autonóm közlekedéshez szükséges kulcstechnológiát, lézerradarokat fejleszt, tökéletesít és szállítja. A cég az ilyen eszközök vezető gyártójának számít. A megalkotott berendezések lézersugarakkal tapogatják le a járművek közvetlen 200 méteres környezetét, s az így keletkező adatokból ezután létrehozható az adott környezet és a mozgó objektumok 3D-modellje. Többek között a Google is ezt a módszert alkalmazza a projektjeiben.

A bejelentés azért nem meglepő, mert a Ford korábban már jelezte, hogy 20 Fusion Hybrid járművénél a Velodyne LiDAR-radarjának a legújabb változatát alkalmazza, míg a Baidu kapcsán is ismert, hogy szintén önállóan közlekedő gépkocsik megalkotásán dolgozik. A Velodyne nem kommentálta a hírt és a tranzakció pénzügyi részleteit sem árulta el.

A társaság több mint 200 embert foglalkoztat és Mike Jellen elnök közölte, hogy a következő 12-18 hónapon belül a kétszeresére akarják növelni az alkalmazottai számát. A fejlesztéseknek és a sikereknek köszönhetően sikerült a LiDAR-rendszer árát - a legutóbbi prototípus esetében - több mint 80 000 dollárról 8000 dollárra csökkenteni, s ha elindulna a sorozatgyártás az ár tovább mérséklődhetne. A cél az, hogy egy modul 2018-ra már kevesebb, mint 100 dollárba kerüljön. Egy önállóan közlekedő autóhoz 2-4 ilyen szenzor kell. A LiDAR másodpercenként 300 000 és 1,2 millió bytenyi produkál. A vállalat több mint 10 vezető autógyártóval működik együtt, de e kooperációk közül is kiemelkedik a Forddal való kapcsolata.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 710 082 megtekintés

Videó: 48 923 217 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7026506

Jelenleg az oldalon

7
Online

Interreg CE1013 REFREsh