Érdemes a külföldi nyaralás előtt tájékozódni az adó- és vámszabályokról, a szükséges engedélyekről, hogy az utazók megóvják magukat a felesleges adminisztrációtól vagy a pluszköltségektől - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében.

Ha valaki az Európai Unió tagállamai között utazik, alapesetben a nem kereskedelmi céllal, tehát saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- és behozatalára nincsenek korlátozások. Ugyanakkor vannak olyan áruk, védett állat- és növényfajok, gyógyszerek, vadászfegyverek, alkohol és dohánytermékek, amelyek korlátozáshoz, engedélyhez kötöttek, és ide tartozik a háziállatok utaztatása is - emelte ki a NAV.  

Érdemes igazolást kérniük orvosuktól a folyamatos gyógyszeres kezelésben részesülőknek, mert csak a háziorvosuk által előírt mennyiségű gyógyszert vihetik magukkal tagállami utazásaikra.  

Az EU-n belül háziállat kizárólag olyan állatútlevéllel (pet passport) kísérheti gazdáját külföldi utazásra, amit az állat gazdájának lakóhelye szerint illetékes állatorvos állított ki.  

Speciális szabályok vonatkoznak egyebek mellett a veszélyeztetett vadonélő állat- és növényfajokra, azok egyedeire, részeire, valamint a belőlük készült termékekre, például a vadásztrófeákra és a preparátumokra is. Ezek behozatala és kivitele mind az unióban, mind harmadik országban alapvetően tilos, vagy engedélyhez kötött.  

Egyes, ajándéktárgyként megvásárolható elefántcsont, teknőspáncél, vagy egzotikus bőrtermékek engedély nélküli behozataláért természetvédelmi bírság, és akár hároméves szabadságvesztés is kiszabható - figyelmeztetett közleményében az adóhatóság.  

Az EU-n belül a jövedéki termékek (alkohol, cigaretta, üzemanyag) szállításához nem szükséges engedély, de mennyiségi korlátozások vonatkoznak rájuk. Magánszemély nem gazdasági célra adómentesen csak a kereskedelmi mennyiség alatti jövedéki terméket szállíthat. Kereskedelmi mennyiségnek számít 800 szál cigaretta, 200 szivar, 110 liter sör, vagy 90 liter bor és pezsgő. Behozható és kivihető a magángépjárművek és motorkerékpárok gyári üzemanyagtartályaiban lévő üzemanyagon felül kannában járművenként legfeljebb 10 liter üzemanyag.  

Unión kívülről Magyarországra - 17 éves kor felett - légi úton 200 szál, egyéb módon 40 szál cigaretta vagy 16 liter sör vagy 4 liter bor hozható be vám- és adómentesen. Alkohol- és dohánytermék kivételével különféle áruk légi úton 430 euró, egyéb módon 300 euró értékben hozhatók be vám- és adómentesen. Ez az értékhatár 15 év alatti utasoknál 150 euró.  

Az Európai Unión kívüli utazás esetén a kivitelnél a célország jogszabályait is be kell tartani, ezekről az érintett magyarországi diplomáciai képviseletek tudnak felvilágosítást adni - jelezte a NAV.  

A készpénz esetében minden olyan, az Európai Unió külső határait átlépő utas, akinél 10 ezer eurónyi vagy ennél több készpénz, vagy ennek megfelelő összértékű készpénz-helyettesítő eszköz van, köteles ezt írásban bejelenteni annál a vámhatóságnál, ahol az unió területére be-, vagy onnan kilép. Az értékpapír, kötvény, részvény, utazási csekk mellett idén nyártól a legalább 90 százalékos aranytartalmú aranyérmék és a legalább 99,5 százalékos aranytartalmú aranyrudak, aranyrögök, aranyszemcsék is beleszámítanak az értékbe - közölte a NAV.  

Az általános forgalmi adó alól mentes a külföldi utas által vásárolt termék, ha azt személyi vagy útipoggyászának részeként a EU területéről kiviszi.

Forrás: MTI