Májusig lehet jelentkezni a világ egyik legnagyobb innovációs versenyének magyarországi válogatójára.

Május 2-ig lehet jelentkezni világ egyik legnagyobb tehetségkutató és innovációs versenyének magyarországi előválogatójára, a Falling Walls Lab-re. Az idén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által szervezett júniusi esemény lehetőséget nyújt fiatal tehetségek, egyetemi hallgatók, akadémiai életben résztvevők és vállalkozók számára, hogy bemutassák jelentős társadalmi vagy gazdasági hasznot eredményező tudományos- és fejlesztési projektjeiket. A nemzeti versenyek győztesei találmányaikat a Falling Walls Lab nemzetközi döntőjén és a berlini Falling Walls Konferencián Nobel-díjas tudósokból, neves üzletemberekből és az akadémiai élet világszerte elismert képviselőiből álló zsűri előtt mutathatják be.  A szervezők több száz ifjú kutató pályázatát várják, hogy kiderülhessen "Melyik lesz a következő fal, amelyik le fog omlani a tudomány és az innováció területén?"

Idén június 12-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad otthont a rangos nemzetközi tudományos és innovációs verseny, a Falling Walls Lab hazai előválogatójának. A megmérettetésre olyan fiatal egyetemi hallgatók, kutatók vagy vállalkozók jelentkezését várják, akiknek van egy korszakalkotó ötlete, amivel jobb hellyé tennék a világot. Az elképzelés lehet kutatási téma, társadalmi célú kezdeményezés vagy találmány is, melyet a magyarországi válogatón 3 percben adhatnak elő, az akadémikusokból, és sikeres piaci szakemberekből álló zsűri előtt. A verseny győztese lehetőséget kap arra, hogy idén novemberben, a verseny berlini döntőjében is bemutathassa fejlesztését több mint 50 ország versenyzői mellett. A három abszolút győztes részt vehet a Falling Walls Konferencián, amelyen a tudomány és az innováció világszerte elismert képviselőiből álló - Nobel-díjasok, akadémikusok, vállalatvezetők stb. - zsűri előtt is bemutathatja fejlesztését, és meggyőzheti őket arról, hogy eredményeibe érdemes befektetni.

A BME május 2-ig várja azoknak a lelkes, tudomány és innováció területén kimagasló eredményeket elérni vágyó pályázóknak a jelentkezését, akik jelenleg alap- vagy mesterképzésben vesznek részt, vagy akiknek alapdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 10 év telt el, vagy a mesterdiplomájuk megszerzése óta nem több, mint 7 év telt el, vagy PhD fokozatukat az elmúlt 5 évben szerezték meg.

A pályázók az élet bármely területén felmerülő probléma megoldásával foglalkozhatnak; az egyetlen fontos kritérium, hogy a benyújtott pályamunka kutatási eredményének legyen jelentős gazdasági vagy társadalmi haszna.  "A Falling Walls egy soha vissza nem térő lehetőség a fiatal innovátorok számára, akik valami maradandót szeretnének alkotni a tudományos életben, vagy korszakalkotó újításokra törekednek a saját működési területükön" - mondta Levendovszky János.

A BME Szenátus Tudományos Bizottságának elnöke hozzátette, a megmérettetés célja egyrészt az, hogy a fiatal tehetségek elismert tudósokkal, innovátorokkal találkozzanak, másrészt pedig, hogy híd létesüljön a kommunikációban a tudománypolitikai és a gazdasági döntéshozók, valamint a tudományos közélet szereplői között. Ezek a rapid összefoglalók arra késztetik az előadókat, hogy érthetően és tömören fogalmazzanak, ezáltal könnyen befogadhatóvá téve egy-egy projekt hasznosságát azok számára is, akiknek nincs megfelelő jártasságuk az adott szakterületen. Az efféle közlés fontos szemléletformáló eszköz és nagy kihívást is jelent, miközben sok múlik a bemutatott prezentáció tartalmán és következtetéseinek újszerűségén egyaránt - tette hozzá a professzor.

A Falling Walls Lab Budapest hazai döntőjére 2018. június 12-én, a BME K épületének dísztermében kerül sor, ahol a zsűri tagjaként jelen lesz többek között a tavalyi forduló győztese is.

További információ: bme.hu

Jelentkezés a versenyre: falling-walls.com

Forrás: computerworld.hu