Idén is öt különleges orgonakoncerten vehet részt a közönség a Pécsi Egyházmegye és a Filharmónia Magyarország szervezésében 2020-ban a baranyai megyeszékhelyen, emellett országszerte tartanak programokat a hangszer szerelmeseinek - közölte a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója pénteken.

Szamosi Szabolcs a sorozatot indító és a programokat bemutató pécsi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Angster-bérlet előadásaival ebben az évben is az a céljuk, hogy a világ egyik legkülönlegesebb hangszerét, annak képességeit újabb és újabb formában mutassák meg a közönségnek. Kiemelte: a bérlet idei különlegessége, hogy kiváló orgonaművészek közreműködésével együttesekkel, vendégművészekkel és kórusokkal szólal meg az orgona.   

Kiemelte: az Angster-bérlet nyitókoncertjén, március végén Martin Baker, a londoni Westminster-katedrális orgonaművésze és zeneigazgatója vendégszerepel a pécsi bazilikában. A művész koncertorgonistaként világszerte elismert muzsikus. Áprilisban Várdai István csellóművész és Szamosi Szabolcs egy októberben elmaradt koncertet pótol be a baranyai megyeszékhelyen.   

Pünkösdkor a néhány éve már a városban vendégeskedő vatikáni Sixtus-kápolna kórusa lép fel a pécsi székesegyházban. Akkor lesz a Filharmónia Magyarország Con Spirito Egyházzenei Fesztiváljának központja a mecsekaljai város.   

Szamosi Szabolcs elmondta, hogy nyáron az Orgonák éjszakája keretében több mint száz program várja a közönséget országszerte. Felidézte: 2019-ben számos teltházas koncertet tartottak az első alkalommal megrendezett esemény rendezvényein, így abban bíznak, idén is népszerűek lesznek a programok. Pécsen és több tucat városban emellett augusztusban újra jelentkezik OrgonaPont sorozat.   

Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész fellépésével folytatódik az Angster-bérlet sorozata szeptemberben. A művész a Kodály Filharmónia Debrecen rézfúvósaival lép fel a baranyai megyeszékhely bazilikájában. Stephan Pollhammer az Óbudai Danubia Zenekarral közösen ad koncertet novemberben. Kovács Szilárd orgonaművész és a Pécsi Bazilika Mozart Kórusa egy karácsonyi hangulatú koncerttel zárja az évadot és az évet decemberben.   

A koncertekről, programokról további tájékoztatás és jegyinformációk találhatók a filharmonia.hu oldalon.

Forrás: MTI