A 2019. decemberi országos bajnokság utáni első hazai felnőtt párbajtőrversenyt, a Magyar Kupa sorozat szezonbeli első megmérettetését rendezték Budapesten, a Gerevich Sportcsarnokban.

A megszokottnál több, 124 induló lépett pástra a férfiaknál, köztük öt olyan vívóval, akik a világranglista legjobb 50 helyezettje között vannak. Ebben a mezőnyben kellett helyt állniuk a Villa Complov SC vívóinak, akik nem a legideálisabb előzményekkel indultak a versenyen.

A csapat egyik alapembere, Sulyok Bálint még szeptember elején combizomsérülést szenvedett, másik meghatározó tagja, Gálffy Gyula pedig a páston kívül szerzett komoly sérülést, ami miatt csak egy héttel a viadal előtt tudott újra edzésbe állni. Ehhez képest az egyéni verseny eredménye még jónak is mondható komlói részről, mivel egyedül Mahler Balázs nem jutott tovább a csoportkörből. Ő hat asszójából egyet nyert meg, így a 111. helyen végzett.

Egyaránt 2 győzelemmel lépett tovább Gálffy Gyula és Szokol Balázs (a képen balra) is az első körből, de a 64 közé jutásért már mindkettőjüket megállították, előbbit 15-10, utóbbit 15-9 arányban, így Gálffy a 87., Szokol a 94. helyen végzett.

Sajnos, a másnapi csapatversenyben már meglátszottak a teljesítményen a fentebb említett előzmények, így mindössze egy vesztes asszó jutott a fiúknak, mivel 45-36 arányú vereséget szenvedtek a Danubius RSC 2-től, így a 17. helyen végeztek a 20 csapatból álló megmérettetésen.

Forrás: Villa Complov SC