A párbajtőr utánpótlás országos bajnokságok zárásaként a serdülő (U15) korosztály versenyeire került sor Keszthelyen.

A Villa Complov SC itt vonultatta fel legnépesebb küldöttségét, öt főt.

A fiúk 94 fős mezőnyében Szabó Benedek a 32. helyet szerezte meg. A komlói vívó a csoportkörben hat asszójából kettőt nyert meg, így a 64-es táblára kerülve a 62. helyről kellett megküzdenie 3. helyen rangsorolt ellenfelével. Benedek azonban borította a papírformát, és egy eleinte simának tűnő, majd a végére szorossá váló asszóban legyőzte ellenfelét, 15-14 arányban, majd a 32-es táblán 15-8 arányban alulmaradt.

A többi komlói indulónak nem sikerült továbbjutnia a csoportkörből: Végh Marcell a 79., a csak pár hónapja fegyvernemet váltó Czéder Bálint a 87., Rózsa Richárd a 89. helyen végzett.

A lányoknál Gasparik Viktória mérette meg magát, akinek két nappal korábban, saját korosztályában nem sikerült továbbjutnia a csoportkörből, de ez nem vette el a kedvét az idősebbek között való indulástól. Jó, hogy így történt, mert itt kijött a lépés: hat asszója felét megnyerte, vereségeit pedig olyanoktól szenvedte el, akik a korosztályos élmezőnyökbe tartoznak.

A táblán már simán felülmúlta őt saját korosztálya egyik legjobbja (6-15), így a 81 fős mezőny 47. helyét szerezte meg.

A csapatversenyben a fiúk (a képen balról: Végh, Szabó, Czéder, Rózsa) léptek pástra, akik 19 együttes közül a 16. helyen végeztek. A 16 közé jutásért 45-35 arányban felülmúlták az OVSE 2 csapatát, viszont a helyosztós táblán már nem sikerült nyerniük (MTK 25-45, Diósgyőri VE 30-45, Veresegyházi VK 30-45, Danubius RSC 38-45).

Forrás: Villa Complov SC