Három új gyorsasági szakasz, régi-új helyszínen a prológ, rekordszámú nevező – október 13. és 15. között ismét a ralié lesz a főszerep Pécsett és szerte Baranyában. Az 51. Aquaprofit Mecsek Rallye egyik újdonsága, hogy a prológ újra a Pécs Plazánál várja az érdeklődőket, ráadásul ingyenesen. A versenyzők pedig a klasszikus mecseki pályák mellett új gyorsasági szakaszokon is kipróbálhatják autóikat.

Az elmaradt Budapest-rali miatt a pilóták körében a szokásosnál is fokozottabb érdeklődésre számot tartó 51. Aquaprofit Mecsek Rallye október 13-án, pénteken délután a Széchenyi téri rajtceremóniával indul, ahonnan ezúttal a nemzetközi Historic mezőny vág neki az újabb megmérettetésnek, amelynek résztvevői már pénteken négy gyorsasági szakaszt teljesítenek. 16.30-kor a Pécs Plazánál kezdődik az ORB/ORC sorozat rajtceremóniája, majd 17.00-kor kezdődik a nézők kedvence, a prológ, amelyen valóban testközelből szemrevételezheti bárki kedvencei kanyartechnikáját.

A részletekről szerdán sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. A versenyt szervező PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az ország mára legnagyobb és egyik legeredményesebb sportiskoláját működtető PSN Zrt. számára a raliban is fontos az utánpótlás-nevelés, így a pécsi, illetve a Baranya megyei önkormányzattal együttműködve ezúttal egy feltörekvő tehetség, Szauer Gergő indulását támogatják lehetőségeikhez mérten, de ugyanebbe a sorba illeszkedik, hogy fölvállalták a házigazdaszerepét a rali „előszobájának” is tekinthető MARB és Sprint-kupa sorozat múlt heti, Remeterét – Árpádtető közötti futamának is.

A futam számaira áttérve a pécsi ORB-futam versenyigazgatója, Lovay Miklós elmondta, hogy a Historic mezőny (amely egyébként nem prológozik) 11 gyorsasági szakaszt teljesít (pénteken és szombaton), összesen 144 kilométeren, míg az ORB/ORC mezőny szintén 11 szakaszt, 159 kilométeren, de szombat-vasárnapi felosztásban. Idén három új gyorsasági is színesíti a versenyt, amelyek közül a Gorica – Szágy közti 13 km-es technikás, kanyargós erdei aszfaltgyorsaságit szombaton egyszer teljesíti mindkét mezőny. Emellett így először szerepel a programban a Golgota – Hetvehely és a Máré vára – Pécsvárad táv is. Utóbbiról hangsúlyozandó, hogy a fokozottan védendő természeti értékek miatt a nézők elől elzárt terület, így a szervezők külön kérik, hogy a ralibarátok ne ide induljanak a hétvégén. Vasárnap az orfűi körgyorsasági lesz a sláger a rajongók körében. Itt az első kör Orfű és Abaliget között fut, a másodiknál Orfű tetőn balra kanyarodva Remeterét – Ranga László út felé folytatják a száguldást.

Jelen István, a szervezőbizottság tagja beszámolt róla, hogy eddig a pillanatig 75 ORB-páros (ez új pécsi rekord), illetve 35 historic-kettős (köztük hét külföldi) adta le a nevezését, illetve, hogy mivel minden sorozatban nyílt még a bajnoki címek sorsa, izgalmas párharcokra van kilátás az érkező pilóták között.

Amelyben természetesen pécsi, baranyai szereplőkért is szoríthatunk. Két egyforma, remekül felkészített Skoda Fabia R5-ös autóval vág neki ugyanis a távnak – ezúttal egymással is nagy csatára készülve – ifj. Ranga László és testvére, Péter, akik a sajtótájékoztatón tippeket is adtak a nézőknek, hogy hová érdemes kilátogatni a hétvégén, e sorban természetesen saját kedvenc pályáik, a Camping – Árpádtető, illetve az orfűi körgyors szerepelt az élen. Hosszabb kihagyás után itt tér vissza a raliba az a Szauer Gergő, aki tavaly a rali II-ben már számtalanszor igazolta kiemelkedő tehetségét, ám megfelelő támogató híján az idén eddig csak a Mecsek-rali bemelegítésének szánt múlt heti MARB-futamon ülhetett versenyautóban.

A névadó szponzor Aquaprofit Zrt. képviseletében Budavári Zoltán elmondta, hogy korábban  maga is versenyző volt, mindhárom pilótával együtt versenyzett. A cég évek óta támogat pilótákat, a Mecsek Rallyet először tavaly szponzorálták, ebben az évben lettek névadó szponzorok.

(Bővebb információ, időtervek, térképek, versenykiírások: www.mecsekrallye.hu)

Forrás: mecsekrallye.hu