A brit kormány ugyan elkötelezte magát arra, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének Glasgow-ban zajló 26. ülését (COP26) szén-dioxid-semlegessé teszi, a pénteken befejeződő tanácskozás szénkibocsátása azonban több mint kétszer nagyobb lesz - több mint 102 ezer tonna - a két évvel ezelőtt Madridban tartott hasonló klímacsúcsnál.

Ez egyenlő tízezer brit háztartás éves szénkibocsátásával - írta a BBC hírportálja.   

A székibocsátás mértéke részben a résztvevők magas számának tudható be. A brit kormány tájékoztatása szerint az október 31-én kezdődött tanácskozáson több mint 39 ezren vettek részt, míg Madridban 27 ezer résztvevő volt.   

Az Arup fenntarthatósági tanácsadócsoport által a brit kormány számára készített jelentés szerint a COP26 szénkibocsátásának 60 százaléka a tanácskozásra érkező nemzetközi járatokhoz köthető. Bár kérték a résztvevőket, hogy próbálják elkerülni a légi utat, és ha lehet, szárazföldi közlekedéssel érkezzenek, a világ számos vezetője magánrepülőgéppel érkezett, és teherszállítógépek hozták helikoptereiket és a járműveket gépkocsikíséretükhöz.   

A Cirium légiforgalmi elemzőcég a BBC-nek elmondta, hogy a november elseje előtti négy napon 76 magángép vagy VIP-járat érkezett Glasgowba.    

Ami a városi közlekedést illeti, alacsony szénkibocsátású közösségi közlekedés és gépkocsik álltak rendelkezésre. A küldöttek bérletet kaptak a közösségi közlekedésre, a konferencia buszjáratait elektromos járművek adták.    

A tanácskozáshoz felhúzott átmeneti épületek energiaellátásánál kerülték a szervezők a generátorok használatát, egy új áramellátó hálózatot építettek ki, amely megújuló energiát használt.   

A tanácskozás résztvevőinek étkeztetését 80 százalékban Skóciából, 15 százalékban az Egyesült Királyság más részeiről származó termékekből biztosították, és csak 5 százalék érkezett külföldről.    

Nem használtak egyszerhasználatos poharakat, műanyagot. Mintegy 400 ivóvizes ballont állítottak fel, amelyeket újratölthető üvegpalackokkal használhattak a résztvevők a cateringért felelős Lorna Wilson szerint.   

Wilson elmondta azt is, hogy a menü 40 százaléka növényi alapú, 60 százaléka vegetáriánus volt.   

A brit kormány közölte, úgy akarja elérni a tanácskozás szén-dioxid-semlegességét, hogy olyan projektekbe vág bele, amelyeket elismer az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC). Köztük vannak megújuló energiaprojektek és energiahatékonysági intézkedések.   

A brit kormány szerint ez lesz az első olyan COP-ülés, amely a szén-dioxid-semlegességről a brit szabványügyi intézet által készített és nemzetközileg elismert szabványnak meg fog felelni.

Forrás: MTI / bbc.com