Mégpedig egy közelben elszáguldó aszteroidán, a tökéletesítés érdekében.

Érdekes bejegyzés látott napvilágot a NASA JPL hivatalos oldalán, amelyben arról számoltak be, hogy egy októberi esemény nagyban hozzájárulhat a bolygóra veszélyt jelentő objektumok kijelölésére és azok nyomon követésére kifejlesztett rendszer további fejlesztéséhez. A szakemberek szeretnék jobban felmérni, hogy milyen lépésekre van itt szükség.

A közlemény szerint a 2012 TC4 névre hallgató aszteroidáról van szó, amely várhatóan október 12-én száguld majd el a Föld mellett, biztonságos távolságban, így közvetlen módon nem veszélyeztet minket. A legkisebb távolság 6800 kilométerre rúg majd, így a becslések szerint 10 és 30 méter közötti átmérőjű objektum (amely tehát valamivel nagyobb, mint a Cseljabinszk felett 2013-ban felrobbant példány) nem okoz majd semmilyen galibát. Mégis, a NASA szerint ez kitűnő alkalom arra, hogy a Center for Near-Earth Object Studies munkatársaival közösen szemügyre vegyék a korai észlelőrendszert, felmérjék, hogy itt milyen további lépésekre van szükség, hiszen ezúttal a teljes globális észlelő- és megfigyelőhálózatot élesben tesztelhetik majd.

A szóban forgó aszteroida pályáját ugyan meglehetősen jól ismerjük (ezért is jelenthetjük ki nagy magabiztosággal, hogy közvetlen veszélyről nincs szó), ennek azonban nem minden részletet mértük még fel. A kutatók távcsövekkel figyelik majd az objektumot, hogy tisztázzák a válaszra váró részleteket, emellett azonban dolgoznak a további módszereken, hiszen az elkövetkező években (legalábbis a tervek szerint) sor kerül majd az eltérítőrendszer próbájára is. Erre a Double Asteroid Redirection (DART) küldetés révén adódik majd lehetőség, amely egyelőre a kidolgozás következő fázisába lépett, a 2022-ben és 2024-ben megérkező bináris aszteroida egyikének eltalálásával azonban már azt igyekeznek majd felmérni, hogy mennyire megbízható a platform.

Ennek sikerén múlik majd a bolygó védelme, amire a jövőben nagy valószínűséggel szükség is lesz.

Forrás: sg.hu / jpl.nasa.gov