Csak abban az esetben maradhatnak Szíria területén amerikai katonák, ha Oroszországgal és a szíriai kormánnyal együttműködve csatlakoznak a menekültprobléma megoldásához - jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kedden újságíróknak Moszkvában.

Konasenkov egy nyilatkozatra reagált, amelyet Joseph Votel, az Egyesült Államok Közel-Keleten állomásozó erőinek parancsnoka adott az ABC amerikai hírtelevíziónak. Ebben a négycsillagos amerikai tábornok lehetetlennek nevezte a Moszkvával való együttműködést a szíriai menekültek hazatérésének ügyében. Votel ezt azzal indokolta, hogy Oroszország huzamos ideje támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét.    

"Semmilyen objektív jogalap nincs arra, hogy az amerikai katonák további műveleteket folytassanak Szíriában. Ebben a helyzetben az amerikai erőknek egyetlen lehetőségük van arra, hogy Szíriában maradjanak - az, hogy Oroszországgal és az ország törvényes vezetésével együttműködve csatlakozzanak a menekültek és az ideiglenesen kitelepítettek hazatérését támogató folyamathoz" - hangoztatta az orosz tábornok.   

Konasenkov emlékeztetett rá: a szíriai amerikai beavatkozás hivatalos jogi indoklása az arab országnak a terrorszervezetektől, így az Iszlám Államtól és az al-Kaida helyi szervezetétől, az egykori an-Nuszra Fronttól való megmentése volt. Mint mondta, mára a szíriai kormányerőknek orosz légi támogatással gyakorlatilag Szíria egész területét sikerült felszabadítaniuk, és a fő feladat jelenleg a békés élet helyreállítsa az országban.    

Beszámolója szerint Moszkva ezt egy menekülteket fogadó, elosztó és elhelyező központ létrehozásával, valamint az Oroszországból, Örményországból és Franciaországból származó humanitárius segély légi szállításával támogatja. Mint mondta, hamarosan más országokból is érkeznek majd segélyszállítmányok Szíriába.    

"Egyszerűen lehetetlen, hogy az Egyesült Államok közel-keleti erőinek parancsnoka ne tudjon ezekről a fontos változásokról" - hangsúlyozta.   

Nyikolaj Burcev orosz külügyi szóvivő közölte, hogy az orosz diplomáciai missziók, beleérve az ENSZ és az EU mellet működő képviseleteket, erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy felgyorsuljon a szíriai menekültek visszatérése állandó lakóhelyükre. Mint mondta, az orosz diplomaták ellenőrzik az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a szíriai menekültekre vonatkozó adatait, főképp azokban az országokban, amelyek érdekeltek a szíriai menekültek mielőbbi hazatérésében.   

Rámutatott egyebek között, hogy Libanonban a helyi kormány szerint nem 976 ezer, hanem mintegy 1,5 millió szíriai menekült él. A diplomata szerint ezek mintegy 30 ezer olyan ember kivételével, akik részt vettek a szíriai harcokban, visszatérnének hazájukba.

 

James Mattis: Washington és Moszkva csakis a dzsihadisták elleni hadműveleteik összeütközésének elkerüléséről egyeztetnek

Washington és Moszkva egyelőre csakis az Iszlám Állam elleni szíriai hadműveleteik összeütközésének elkerüléséről egyeztetnek - közölte James Mattis amerikai védelmi miniszter az ausztrál védelmi tárca vezetőjével tartott washingtoni sajtótájékoztatóján kedden.

"Biztosítjuk, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái elleni hadműveleteink konfliktusmentesek legyenek, hogy ne alakuljanak ki a két ország katonáit veszélybe sodró helyzetek" - fogalmazott James Mattis.    

A Pentagon (az amerikai védelmi minisztérium) vezetője leszögezte: "ennél többet mindaddig nem teszünk, amíg a külügyminiszter és az elnök, valamint szövetségeink nem döntenek arról, hogy mikor és miben kezdjük meg az együttműködést Oroszországgal". A miniszter hozzátette: ez még nem történt meg, ezért "korai lenne" bármiféle részletről is szót ejteni.    

A sajtótájékoztatón James Mattis oldalán helyet foglalt Mike Pompeo külügyminiszter is, aki azonban nem kommentálta a védelmi miniszter megjegyzéseit.    

Mike Pompeo a múlt héten megerősítette, hogy a helsinki csúcstalálkozón Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő megvitatták "a szíriai konfliktus rendezésének és a menekültek visszatérésének lehetőségeit". A miniszter akkor a főként Libanonban és Jordániában élő szír menekültek repatriálásáról beszélt.

Forrás: MTI