A CNN hírcsatorna, a The Wall Street Journal című lap és a Reuters hírügynökség is arról adott hírt, hogy az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó mintegy kétezer amerikai katona gyors kivonására készül. A CNN szerint Trump már meghozta a döntést.

Az Egyesült Államok legyőzte az Iszlám Állam terrorszervezetet Szíriában – írta Donald Trump a Twitter közösségi portálon szerdán arra reagálva, hogy egybehangzó sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó csapatai kivonására készül. Az amerikai elnök hozzátette, hogy a dzsihadista csoport elleni küzdelem volt az egyetlen oka az amerikai csapatok jelenlétének Szíriában az ő elnöksége idején.

Röviddel a Twitter-üzenet előtt többek között a CNN hírcsatorna, a The Wall Street Journal című lap és a Reuters hírügynökség is adott hírt, hogy az Egyesült Államok a Szíriában állomásozó mintegy kétezer amerikai katona gyors kivonására készül.

A CNN amerikai hírtelevízió a Pentagonból származó forrásokra hivatkozva úgy tudja, Trump már döntést is hozott erről, és ennek megfelelő utasítást adott a védelmi minisztériumnak.

A The Wall Street Journal című amerikai lap szerint az Egyesült Államok már tájékoztatta a csapatkivonásról a közel-keleti szövetségeseit.

A Reuters nemzetközi hírügynökség egy névtelenséget kérő tisztségviselőre hivatkozva szintén azt közölte: Washington a teljes csapatkivonást fontolgatja, miközben a végéhez közeledik az Iszlám Állam terrorszervezet által meghódított területek felszabadítása.

A Reuters elemzése szerint amennyiben valóban megszületik ez a döntés, az véget vethet az amerikai erők hosszú távú szíriai jelenlétével kapcsolatos találgatásoknak. James Mattis védelmi miniszter és más magas rangú amerikai tisztségviselők a múltban ugyanis amellett kardoskodtak, hogy az amerikai csapatokra szükség van, hogy az iszlamista szervezet ne erősödhessen meg ismét a közel-keleti országban.

Trump a múlt héten telefonon egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a hatékonyabb szíriai koordinációról. A török vezetés különösen nehezményezi, hogy az Egyesült Államok az Iszlám Állam maradék állásainak felszámolására hivatkozva továbbra is fegyverekkel látja el és kiképzi a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát. Ankara a Délkelet-Törökországban fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek és biztonsági fenyegetésnek tartja az YPG-t.

 

Izraelben váratlan arculcsapásnak látják az amerikai csapatkivonást Szíriából

Az izraeli elemzők Izrael váratlan arculcsapásának látják az amerikai csapatok szerdán bejelentett kivonását Szíriából, mivel ezzel szerintük Washington magára hagyta Jeruzsálemet Irán közel-keleti terjeszkedése ellen folytatott harcában.

Hami Selo a Háárec című újságban egyenesen "Izrael arculköpésének" nevezi Donald Trump amerikai elnök lépését, mert az teljes hegemóniát biztosít Oroszországnak Szíriában, és azt üzeni a közel-keleti országoknak, hogy oldják meg maguk a bajaikat.
   
A szerző szerint az amerikai elnök cserbenhagyta Izraelt, elárulta a kurdokat, és tőrt döfött Bassár el-Aszad szíriai elnök ellenzékének hátába, megerősítette Iránt, elsöprő győzelmet adott az oroszoknak, és mentőövet dobott az Iszlám Államnak, valamint bátorítja a radikális iszlámot.
   
Azonban Izrael mégsem bírálhatja az északi határánál súlyos és azonnali fenyegetést okozó döntést, mert előzőleg üdvözölte az amerikai nagykövetség szimbolikus Jeruzsálembe költöztetését, és a palesztinokkal szemben a telepesek ügyének amerikai elfogadását.
   
"Izrael tudni fogja, hogyan védje meg magát" - nyilatkozott Benjámin Netanjahu miniszterelnök Donald Trump bejelentése után, de Selo szerint ezt ezentúl egy gyöngébb pozícióból teszi, anélkül, hogy "erősebb bátyja" mögötte állna, egy olyan helyzetben, amikor az orosz gép lelövése után nyáron már alaposan megcsappant manőverező képessége.
   
Ámosz Harel, szintén a Háárecben, kiemelkedően fontos stratégiai lépésnek nevezi az Egyesült Államok kivonulását Szíriából, amely kihat a Közel-Kelet szinte minden országára. Netanjahu csak a hét elején értesült a döntésről, amikor az amerikai elnökkel beszélt.
   
A kivonulás váratlanul érte Jeruzsálemet, különösen, mivel Trump alig két hónappal ezelőtt engedélyezte a Szíriában állomásozó amerikai katonák számának kétezerről négyezerre növelését.
   
Harel szerint azért is váratlan a döntés, mert az utóbbi két évben úgy tűnt, mintha Netanjahu különlegesen nagy hatással lenne az amerikai elnökre, aki szinte a kormányzó Likud párt kívánságlistájának a pontjait teljesítette a nagykövetség átköltöztetésével, a Szaúd-Arábiával szembeni megengedő magatartással vagy az iráni nukleáris megállapodás felmondásával.
   
Ráadásul a Pentagon korábban megígérte, hogy az amerikai katonák csak egy olyan megállapodás nyomán hagyják el Szíriát, amelyben rögzítik, hogy az iráni erők is távoznak az ország területéről - írta az izraeli elemző.

Forrás: kitekinto.hu / MTI