Németország ellenezné újabb nukleáris rakéták európai telepítését, ha érvényét vesztené az ilyen fegyverek megsemmisítéséről szóló orosz-amerikai szerződés (INF) - jelezte a német külügyminiszter egy csütörtökön ismertetett interjúban.

Heiko Maas a Süddeutsche Zeitung című lapban ismertetett interjúban kiemelte, hogy Európa nem lehet új fegyverkezési verseny színtere.   

Hozzátette, hogy Németországban "széleskörű ellenállás" lenne a válasz minden törekvésre, amelynek célja újabb közepes hatótávolságú nukleáris rakéták európai telepítése lenne.   

Hangsúlyozta, hogy a szárazföldi telepítésű,  közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök megsemmisítéséről szóló INF-szerződés Washington által kilátásba helyezett felmondásának ügyében "a nukleáris fegyverkezés egész biztosan rossz válasz".   

Inkább a fegyverzetkorlátozás új rendszerének kialakítására kellene törekedni - mondta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, kiemelve, hogy a legújabb harci eszközök, köztük az emberélet kioltására kifejlesztett robotok használatának korlátozására is kiterjedő rendszert kellene kidolgozni.   

A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről bírálták a minisztert, szerintük elhamarkodottan utasította el újabb rakétarendszerek európai telepítését. Heiko Maas szükségtelenül korlátozza a német diplomácia mozgásterét, és nem veszi figyelembe a kelet-európai országok igényét a biztonságuk megerősítésére - mondta a lapnak Roderich Kiesewetter, a CDU egyik vezető külpolitikai szakpolitikusa.    

A vita közvetlen előzménye, hogy Washington szerint Moszkva nem tartja be az INF-szerződést, ezért Mike Pompeo amerikai külügyminiszter december 4-én bejelentette, 60 napos határidőt adnak Oroszországnak arra, hogy ismét megfeleljen a megállapodás előírásainak. Ellenkező esetben Washington felmondja az 1987-es egyezményt. A moszkvai vezetés szerint Oroszország nem sértette meg a szerződést, és nem hagyja válasz nélkül, ha az Egyesült Államok kilép abból.

Forrás: MTI