Példátlanul szorosnak minősítette Oroszország és Kína kapcsolatát szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin Ping kínai elnök.

Putyin szerint a kétoldalú viszony "példátlan szintre", Hszi megfogalmazásában "minden idők legmagasabb szintjére" jutott. A két vezető a kamerák előtt kölcsönösen barátságáról biztosította egymást egy olyan helyzetben, amikor Moszkva viszonya az ukrajnai és a szíriai beavatkozás, valamint a venezuelai orosz jelenlét, Pekingé pedig a kereskedelmi háború miatt kiéleződött Washingtonnal.   

"Kína és Oroszország álláspontja a nemzetközi kérdések többségében egybeesik vagy közel áll egymáshoz" - hangoztatta Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója. Ezt egyébként a felek egy közös nyilatkozatban rögzítették is.   

Hszi, aki Kína állami és pártvezetőjeként immár nyolcadszor kereste fel Oroszországot, elmondta, hogy az elmúlt hat év során csaknem harminc alkalommal találkozott Putyinnal.   

A hidegháború idején még nyíltan rivalizáló két ország vezetője egyebek között síkraszállt az Egyesült Államok és az Észak-Korea közötti nukleáris leszerelési tárgyalások folytatása, az atomsorompó-egyezmény részes országainak idegen területen állomásoztatott atomfegyvereinek repatriálása, a szárazföldi telepítésű, közepes hatótávolságú nukleáris eszközök megsemmisítésről megkötött orosz-amerikai INF-szerződés életképességének fenntartása, valamint a földkörüli űrpályák militarizálását megtiltó nemzetközi megállapodás megkötése mellett. A két vezető a többi között elítélte a nemzetközi színtéren való egyoldalú fellépést és "pénzügyi zsarolást", valamint a venezuelai belügyekbe való beavatkozásra vonatkozó elképzeléseket.    

Putyin és Hszi felkereste a moszkvai állatkertet, amelynek Peking különleges gesztusként egy pandapárt bocsátott rendelkezésére. A veszélyeztetett állatfaj képviselői a sajtóban megjelent értesülések szerint a Ru Yi és Ding Ding névre hallgatnak.   

A washingtoni állatkertben bérleti megállapodás alapján 2000 óta él egy pandapár, amelynek 2020-ban vissza kell térnie az anyaországba.   

Az orosz és a kínai elnök a tervek szerint este részt vesz a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából megrendezendő gálakoncerten. Hszi vendége lesz a csütörtökön kezdődő Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumnak is.   

A kínai elnök állami látogatása alkalmából a felek szerdán több mint húsz dokumentumot írtak alá a gazdasági együttműködés fejlesztéséről.

Forrás: MTI