A jemeni háborús bűncselekmények kivizsgálását kérték emberi jogi szakértők a Nemzetközi Büntetőbíróságtól (ICC) hétfőn.

Toby Cadman, a kérelmet benyújtó brit ember jogi ügyvéd, a kereset benyújtója a szaúdi vezetésű koalíció által elkövetett bűncselekmények kivizsgálását kezdeményezte.   

A szakértő három konkrét esetére hívta fel a figyelmet: egy 2018-as légicsapásra, amely megsemmisített egy iskolabuszt, egy 2016-os, legalább 110 ember halálát okozó rakétatámadásra, továbbá civilek megkínzására és meggyilkolására az ország déli részén álló börtönökben.   

Az atrocitásokat a szaúdi irányítású kormánypárti koalíció követte el. Hasonló cselekményekkel gyanúsítják a húszi lázadókat is.   

Az Arab-félsziget délnyugati peremén fekvő országban 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű koalíció támogat.    

Jemen és Szaúd-Arábia nem tagja az ITC-nek, a keresetet beadó emberi jogi szakértők viszont úgy érvelnek, hogy a koalíció egyes tagjai csatlakoztak a bírósághoz, így annak joghatósága kiterjed rájuk.   

A beadvány szerint Jordánia vadászrepülőgépeket bocsátott a szövetség rendelkezésére, Szenegál katonai csapatokat, Kolumbia zsoldosokat küldött.    

A jemeni polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá. A jemeni a világ legsúlyosabb humanitárius válsága jelenleg.

Forrás: MTI / wsj.com