A földközi-tengeri embermentésben résztvevő nem kormányzati-szervezetek (NGO) és az embercsempészetet vizsgáló ügyészségek képviselőit hallgatta meg elsőként az olasz felsőház védelmi bizottsága kedden a migráció körülményeinek tisztázására indított vizsgálat keretében. 

Francesco Paolo Giordano a szicíliai Siracusa ügyésze felszólalásában hangsúlyozta, hogy nem tud az NGO-k és az embercsempészek közötti kapcsolatokról. Kollégájának mondott ellent, miután Carmelo Zuccaro a szicíliai Catania ügyésze korábban úgy nyilatkozott, bizonyítékai vannak az NGO-k és a migrációt mozgató bűnszervezetek közötti kapcsolattartásról.    

A szenátus védelmi bizottsága kérdéseire válaszoló Loris De Filippi az Orvosok Határok Nélkül (Msf) olaszországi vezetője elutasította a szervezetet érő "politikai támadásokat". Kijelentette, ha az ügyészségnek bizonyítékai vannak, mutassa fel őket. Hangsúlyozta, hogy az Msf, amely az Aquarius nevű hajóval nyújt segítséget a tengeren bajba jutó migránsoknak, tevékenysége és finanszírozása átlátható. Megjegyezte, hogy a Földközi-tengeri mentést önkéntesek végzik, akik fejenként havi 1200 eurót keresnek. Azokra a vádakra, miszerint az NGO-k líbiai vizeken veszik fedélzetre a migránsokat, elmondta, hogy az Msf hajója az utóbbi három évben öt alkalommal végzett mentést líbiai vizeken, de rendkívüli helyezetekről volt szó, és az olasz parti őrség koordinálta munkájukat. Loris De Filippi leszögezte, azért kizárólag az olaszországi partokra hozzák a megmentett migránsokat, mivel a nemzetközi tengeri jog értelmében számukra az olasz kikötők számítanak a legközelebbi és legbiztonságosabb pontnak.    

Gianni Rufini, az Amnesty International Italia igazgatója szerint szégyenletes, hogy az olasz politika emberéletekkel játszik. "A másoknak segítőket akarják a vádlottak padjára ültetni, mintha bűnözők lennének" - mondta. Úgy látta, az NGO-kal szembeni "rágalomkampány" célja a szervezetek munkájának ellehetetlenítése: "meg akarják szüntetni a segítségnyújtást így üzenve, hogy a migránsoknak felesleges elindulni, mivel senki sem fog mentésükre sietni".    

A római szenátus védelmi bizottsága szerdán hallgatja meg Carmelo Zuccarót, majd többek között a Földközi-tengeren szolgáló olasz haditengerészeti parancsnokot és az olasz parti őrség országos parancsnokát. A bizottság maga elé szólította a máltai székhelyű MOAS-t is, amelyet eddig a legtöbb bírálat ért az olasz ügyészségek részéről az olasz hatóságok szerint kevéssé átlátható finanszírozása miatt.    

Matteo Salvini az Északi Liga vezetője kijelentette, "aki Carmelo Zuccarót támadja, vele gyűlik meg a baja". A jobboldali politikus hozzátette, a szicíliai ügyésznek volt elsőként bátorsága kimondani, hogy az embermentés "üzlet". Korábban Matteo Salvini úgy nyilatkozott, Olaszországban valójában "állami hajóztatás" folyik, mivel az olasz állam ösztönzi a tömeges migrációt, hogy milliókat keressen az országba érkező százezrek befogadására kapott forrásokkal.    

Giancarlo Perego a Migrantes az olasz püspöki kar (Cei) migrációs szervezetének igazgatója kijelentette, helyes, hogy az ügyészségek szem előtt tartják a földközi-tengeri helyzetet, de az itt dolgozó kilenc NGO-val szembeni, "különbségek nélkül indított támdás tűz álszent és szégyenletes".    

Év eleje óta több mint 36 ezren érkeztek Olaszországba, ami ötven százalékkal több mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Hetven százalékukat az NGO-k hajói hozták Olaszországba. Az NGO-k ezt a migráció növekedésével magyarázzák.

Forrás: MTI