Megérkezett Litvániában az első amerikai cseppfolyósított gázszállítmány (LNG), ami a balti országok szerint növeli a térség  energiafüggetlenségét.

A 140 ezer köbméter LNG-t egy lett cég rendelte meg júniusban. A cseppfolyósított földgáz egy részét különböző gázrendszerekbe táplálják, egy másik része pedig egy Lettországi gáztározóba kerül.
   
Zygimantas Vaiciunas litván energiaügyi miniszter azt mondta, hogy az amerikai LNG-szállítások javítják a térség energiafüggetlenségét, továbbá nő a gázszállítók közötti konkurencia, ami végeredményben azt eredményezi, hogy a térség a legjobb áron szerezheti be az energiaforrást.
   
Az első amerikai LNG-szállítmányok Kelet-Európába június elején érkeztek meg Lengyelországba.
   
Az amerikai külügyminisztérium akkori közleménye szerint az Egyesült Államok LNG-exportja amerikai munkahelyeket teremt, ugyanakkor európai partnerei számára csökkenti az energiaárakat, és hozzájárul Európa energiabiztonsági céljainak megvalósításához is.   
   
A Baltikumba érkezett első amerikai LNG-szállítmány kapcsán a Ria Novosztyi orosz hírügynökség három okot sorolt fel, amiért úgy véli, hogy az amerikai LNG-szállítások nem lehetnek alternatívái az orosz gázexportnak. Elsőként azt hozta fel indokként, hogy az Egyesült Államokban jelenleg egyetlen olyan kikötő van, ahonnan LNG-t lehet exportálni. Amerikában ugyan több helyen terveznek most új LNG-kikötőket építeni, de ehhez egyrészt időre van szükség, másrészt bizonytalan, hogy a kínálat fedezni tudja-e az esetleg jelentkező keresletet, harmadrészt pedig egyelőre kevés a cseppfolyósított földgáz szállítására alkalmas hajó és Európában sincs túl sok kikötő, amely képes lenne fogadni az LNG-szállítmányokat.
   
Ugyancsak a Ria Novosztyi olyan szakértői véleményeket ismertetett, amelyek szerint politikai megfontolások állnak az amerikai cseppfolyósított földgáz európai eladásai mögött. Az idézett szakértők szerint ugyanis gazdaságilag nem lehet megindokolni, hogy miért venne Európa amerikai LNG-t ezer köbméterenként mintegy 250 dollárért, miközben az orosz földgáz ennél sokkal olcsóbb. Mindeközben az amerikai szállítóknak sem túl jó üzlet LNG-t exportálni Európába, hiszen az amerikai földgázt Ázsiában és Latin-Amerikában magasabb áron, több mint 300 dollárért lehet eladni.

Forrás: MTI / reuters.com

Képek: lngworldnews.com