Kellemes idő fogadta a Bányász Stadionba kilátogatókat. A komlói szurkolók ezúttal is kitettek magukért, ezúttal piknikkel készültek, volt piknik kosár, piros kockás terítő, málnaszörp, és minden más is, ami egy igazi piknikhez kell.

Kalmár Bence korán megszerezte a vezetést a hazai csapat számára, de néhány perc elteltével egalizáltak a Balaton partiak Versegi góljával. A gólnál a kifutó Csaba Gergő kapus fejsérülést szenvedett, s mentő vitte el a kapust. Néhány perccel később egy védelmi hibát követően Horvát Bence meg szerezte a vendég gárda második gólját. Majd a félidő hajrájában ismét Kalmár Bence volt eredményes. Így a felek döntetlennel vonulhattak a szünetre.

A második játékrészben kissé leült a játék, s a szurkolók hangjukkal (sportszerűen szurkolva) próbálták kedvenceiket motiválni. Adódott is két nagy helyzete Horváth Lajos együttesének, azonban a szerencse ezúttal nem állt Korbulyék mellé. A nyolcvankettedik percben Kanta Szabolcs eldöntötte a mérkőzést. Fegyelmezetten játszottak Győriék azonban ez most kevésnek bizonyult, s folytatódott a Bányász tavaszi vesszőfutása.

Jegyzőkönyv:

Komlói Bányász SK – BFC Siófok II: 2 - 3

Komló, Bányász Stadion 74 néző

Játékvezető: Száraz Ferenc, asszisztensek: Varga Gábor, Mihálovics Lajos.

Komló: Csaba G. ( Bostyán 10.p.) - Korbuly, Halasi, Győri, Németh - Kovács P., Bárkányi, Kalmár G., Kalmár B.(Nagy G. 55.p.) - Mészáros (Horony 70.p.), Kerekes

Edző: Horváth Lajos

BFC Siófok II: Milinte-, Horváth B, László, Bogdán (Papp 90.p.), Balogh G, Balogh T, Pécseli, Gadó, Versegi (Kun 67.p.), Gáspár (Ütős 90.p.), Kanta

Játékos edző: László András.

Gólszerzők: Kalmár B (2, 45p), illetve Versegi (6.p), Horváth B (18.p), Kanta (82.p)

Horváth Lajos: Győzelmet vártam. A heti intézkedéseink sikeresek voltak. A védelmünk ismét kapitulált, de túl azon volt kettő kettőnél két olyan helyzet, amit illett volna berúgni. A mélyebb tanulságokat azt gondolom, hogy még nem vonjuk le. Talán az eredeti célt tudjuk tartani, az 1-8 hely megszerzését, ami ennek az állománynak rendkívüli nagy bravúr lenne.

László András: Nagyon boldog vagyok, hiszen egy értékes győzelmet arattunk. Mind a két csapat gólra törően játszott, és ez az eredményben is megmutatkozik, hiszen öt gól esett ezen a mérkőzésen. Szerencsére ebből mi jöttünk ki jobban.

Forrás: Miki