Hazai pályán fogadta felnőtt csapatunk a csupa pécsi játékosokból álló Magyarszék-MÖSE alakulatát, a soron következő Regionális NBII-es női bajnokságban.

A mérkőzés nagyon nehezen indult, hiszen átrobogott rajtunk ellenfelünk, lányaink mintha nem is lettek volna a pályán. A második negyedtől aztán megkezdtük a kapaszkodást felfelé, előbb Czukor-Mészáros dobott 3 triplát, majd Miltner szerzett rendre labdát az ellenféltől és robogott végig a gyűrűig. Erre már a többieknek is megjött a harci kedve, így a negyedik negyed első két percében egy 10-0-s rohamot követően egyenlítettünk. Innentől kezdve fej-fej mellett haladtunk ellenfelünkkel, hol az egyik hol a másik ötös vette át a vezetést.

Majd következett az utolsó perc, ahol két pontos hátránynál Kakócz dobott fontos kosarat, amire a MÖSE nem tudott válaszolni, sőt 6 másodperccel a vége előtt esély nyílt a győzelemre. Tudta ezt edzőnk is, aki időt kért, majd egy remek akció után Kakócz megszerezte győztes kosarunkat!

Örültek a lányok nagyon, hiszen meglett a hőn áhított első győzelem hazai pályán!

Csapatunk így 1 vereséggel és egy győzelemmel harmadik helyen áll a tabellán.

Regionális NBII-es Női Bajnokság

2012. 11. 26. Komló, Városi Sportközpont

50 néző

Komlói Bányász SK – MÖSE

63 – 61 (4-17, 15-16, 17-13, 27-15)

Legjobb dobók:

CZUKOR-MÉSZÁROS ANETT 15/9, KAKÓCZ KATA 11/3, BALÁZS REGINA 10, KLONFÁR DÓRA 5, FÓRIS FANNI 4

Csere:

MILTNER SZANDRA 12, GYÖRKÖS ADRIENN, PINTÉR DÓRA, ROMÁN RÉKA 2-2-2, PAP VANESSZA, JÉHN HANGA

Czukor János edző nyilatkozata:

„Nagyon mélyről jöttünk vissza a mérkőzésbe, a katasztrofális első negyed után, minden elismerésem a lányoké! Ez a csapat diadala volt, mindenki beletett a közösbe egy kis szeletet, így meglett a győzelem édes íze!”

Forrás: Miki