Angela Merkel egy évvel ezelőtt sikeresen egyesítette az Európai Unió tagállamait annak érdekében, hogy az ukrán válságra hivatkozva megszavazzák az Oroszország elleni szankciókat. Mára ez az egység megbomlóban van, és a német kormánykoalíció egy része eltörölné a szankciókat.

Judy Dempsey, a Carnegie agytröszt európai központjának főmunkatársa szerint külpolitikai törésvonal jött létre a német kormánykoalícióban, és Sigmar Gabriel – a szociáldemokraták vezetője -, valamint Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter egyaránt arra törekszik, hogy helyreállítsa a német-orosz kapcsolatokat, akár a szankciók eltörlésének árán is. Sigmar Gabriel már októberben felhívást intézett a szankciók eltörlése érdekében, Moszkvában tett látogatásakor találkozott Vlagyimir Putyinnal és a Gazprom vezérigazgatójával, Alekszej Millerrel. Akkor kijelentette, hogy a Berlin és Moszkva közt mind szegényesebbé váló gazdasági kapcsolatokat helyre kell állítani, és nem lát semmilyen indokot arra, hogy két természetes szövetséges egymástól elszigetelődjön.

Sigmar Gabriel nyilatkozata szerint az Egyesült Államok és néhány európai érdekközösség profitál a Németország és Oroszország közt mesterségesen szított konfliktusból, és az ukrán válság kapcsán kialakult szankcióháború olyan helyzet, aminek ezen érdekkörök nem megoldásában, hanem elmérgesítésében érdekeltek. A politikus kifejezte támogatását az Északi Áramlat II projektre vonatkozóan, ami az Északi Áramlat gázvezeték kiterjesztését jelenti, Oroszországból közvetlen Németországba. Dempsey kijelentette, hogy Steinmeier szintén olyan javaslatokkal állt elő, miszerint Moszkvának több befektetési lehetőséget és energetikai koncessziókat kellene adni Németországban. A külügyminiszter javaslatot tett Cecilia Malmstrom uniós kereskedelmi biztosnak arra vonatkozóan, hogy kezdjen Moszkvával egyeztetéseket bizonyos befektetés-védelmi garanciák kapcsán.

Dempsey elmondása szerint a német szociáldemokraták hajlandóságot mutatnak arra, hogy megkezdjék a tárgyalásokat az Eurázsiai Gazdasági Unióval való együttműködésről, emellett szorgalmazzák az “Ostpolitik” alapelveihez való visszatérést, ami a ’70-es évektől a Németország és Oroszország közti kapcsolatokat meghatározta, de “bizonyos országok” “hisztérikus reakciói” miatt a közeledési folyamat teljes elhidegülésben végződött. A szociáldemokraták láthatóan elkezdtek ellenpólust képezni az ország külpolitikai irányelveire vonatkozóan, ami nem csak Németország, de az Európai Unió külügyi stratégiájára is kihatással lesz.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...