Mintegy 483 millió forintos uniós forrás és több mint félmilliárd forint saját erő segítségével létesült tejfeldolgozó üzem a Baranya megyei Mágocson – közölte a beruházó Makrom Kft. ügyvezető igazgatója.

A vidékfejlesztési politika stratégiai célja az agrárgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének fejlesztése, egyúttal a vidéki munkahelyteremtés és munkahelymegőrzés a mezőgazdaságban. Emiatt főként a munkaerő-igényes ágazatok, mint például az állattenyésztés, a kertészet, illetve az élelmiszer-feldolgozás támogatásai kerültek előtérbe – hangsúlyozta Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Zilda tejfeldolgozó üzem avatásán.

A Zilda tejfeldolgozó üzem egy teljesen új, korszerű, energiatakarékos, a kor legmodernebb technológiáját alkalmazó kézműves, kis kapacitású tejfeldolgozó üzem, melynek a fejlesztéséhez a közel 483 millió forint Vidékfejlesztési támogatás is hozzájárult. A beruházás mintegy 970 m2 alapterületű épületcsarnokon valósult meg, melynek keretein belül joghurtot, lágy sajtot, érlelt kemény sajtot állítanak elő.

Kis Miklós az avató ünnepen elmondta: a tejágazat beruházási elképzeléseinek támogatását négy főbb beruházási jellegű pályázat szolgálta, melyen az Irányító Hatóság ez idáig több mint 170 milliárd forint összegű támogatási döntést hozott. A Vidékfejlesztési Program élelmiszer-feldolgozást támogató első felhívása keretében eddig 40 tejfeldolgozó üzemet támogattunk, részükre közel 9 milliárd forintot kötöttünk le.

Emellett elérhető volt a tejágazat számára is a mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítását célzó, mintegy 35 milliárd forint keretösszegű kiírás. Szintén a tejtermelő tehenészetek fejlesztését célozza a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás mintegy 36 milliárd forintos összege is, amely az állatok javát szolgáló szigorú higiéniai és takarmányozási előírások betartásához járul hozzá.

Az agártárca államtitkára felhívta a figyelmet: a Vidékfejlesztési Program keretében sorra valósulnak meg a beruházások. A jövő szempontjából rendkívül fontos, hogy a magyar vidék gazdaságának legyen igénye és képessége a megújulásra. Célunk volt ebben a programozási időszakban és a következő ciklusban is az, hogy a magyar vidéken hosszú távon is életképes gazdaságokat támogassunk, akik stabilitást adnak a helyi közösségeknek. Ehhez növelnünk kell a magyar mezőgazdasági vállalkozások termelékenységét és hatékonyságát, hiszen a modern technológiákat követő mezőgazdaság az, amely a sikeres és tudásalapú vidék alapjait teremtheti meg.

Forrás: vg.hu / MTI