Egyre kedveltebb lett a medvehagyma. Április elején szinte úton-útfélen árulják, de azért nem árt az óvatosság, mert a medvehagyma levele könnyen összetéveszthető a gyöngyvirág levelével, mely súlyosan mérgező.

Ezért is nem árt tudni, hogy mindkettő levele ép szélű és párhuzamos erezetű, de a medvehagyma levele kihajtáskor is lapos, színe fényes élénkzöld, fonáka hamvaszöld.

A gyöngyvirág levele hártyás hüvelylevelek közül, hengeresen összetekeredve hajt ki, színe matt hamvaszöld, fonáka csillogó. Megtörve sincs szaga.

Ami a legegyszerűbb és legbiztosabb különbség, az az illat. A medvehagyma minden növényi része erős fokhagyma illatú. A gyöngyvirág pedig csak erős virágillatot áraszt, azt is csak virágzás idején, így ez az egyik legbiztosabb támpont a két növényfaj megkülönböztetésére.

A levél. A medvehagymáé keskenyebb, mindössze legfeljebb 4 centis, a gyöngyvirágé viszont szélesebb, akár 6-8 centi.

Egy évtizede, ha megemlítettük valakinek a medvehagyma nevet, nagy valószínűséggel értetlenkedve és csodálkozva nézett ránk, míg ma szinte mindenki hallott róla, akár látta is, sőt, sokaknak egy-egy jól bevált receptjük is van a medvehagyma sokféle felhasználási módjának valamelyikére. Minek köszönhető, hogy ez az évezredek óta a Kárpát-medencében élő növény az utóbbi néhány évben szinte az ismeretlenségből került be a köztudatba és futott be szinte páratlan karriert vadon élő növényeink közül?

Nem teljesen új felfedezésről van szó, hiszen a medvehagyma, annak ehető, sőt egészséges mivolta, gyógyhatása régóta ismert, de korlátozott hazai elterjedése és rövid szezonja miatt korábban nem válhatott országszerte széles körűen kedveltté. Egészen addig nem, míg egy kis hírverés ezt elő nem segítette – hisz, mint tudjuk, jó bornak is kell a cégér.

A medvehagyma (Allium ursinum) az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozó növény. Közép-európai elterjedésű, hűvösebb, csapadékos klímát kedvelő faj. Közép- és Észak-Európában elterjedtebb, de Ukrajnában, a Kaukázusban és Albániában is előfordul. Vegetatív úton is terjedő, hosszúkás, megnyúlt hagymával rendelkező faj, mely ennek köszönhetően kisebb-nagyobb telepeket, foltokat képez. Elsősorban bükkösökben, de közel sem minden bükkösünkben, emellett gyertyános-tölgyesekben és sziklaerdőkben is megtalálható.

Az Alföldön, miként maguk a bükkösök és gyertyános-tölgyesek is, meglehetősen ritka; a Szigetközben, a Nyírség környékén, és itt-ott a Mezőföldön ismert. A Dunántúl nyugati és déli részén elszórtan található meg. Hegységeink közül nagyobb állományai találhatók a Gerecsében, a Vértesben, a Bakonyban és a Mecsekben is.

Legismertebbek talán a mecseki, Tatabánya környéki és a Gerecse központjában, Pusztamarót környékén található állományai. Ezeken a helyeken sokfelé több négyzetkilométeres összefüggő állományai is megtalálhatók.