Daróczi Csaba nyerte el a Varázslatos Magyarország természetfotós pályázatát, amelynek célja, hogy népszerűsítse az ország nemzeti parkjait és a természetfotósok számára folyamatos pályázati lehetőséget biztosítson.

A fotópályázat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója elmondta: 2010-ben indult a kezdeményezés, az idén 8. alkalommal nyithatják meg a pályázat anyagából összeállított kiállítást a Magyar Természettudományi Múzeumban és mutathatják be a teljes anyagot felölelő fotóalbumot.
   
A pályázat második helyezettje Potyó Imre, harmadik helyezettje pedig Marsó Vilmos lett, emellett számos különdíjat is kiosztottak.
   
Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára elmondta: azért csatlakoztak a szervezőkhöz, mert ugyanazért a célért dolgoznak és ugyanaz az elkötelezettség hajtja őket, a pannon biogeográfiai régió természeti értékeinek felkutatása, megőrzése és bemutatása.
   
Korsós Zoltán, a Magyar Természettudományi Múzeum igazgatója kiemelte: a kiállítás az egyik fénypontja a múzeum életének. A kupolacsarnokban látható 129 fotót felvonultató kiállításra a szakmai zsűri 3200 fotóból választhatta ki a képeket.
   
A 2017-es pályázati évben (2017. április 1-től 2017. december 20-ig) a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. több kategóriában hirdette meg havi természetfotós pályázatát. A Varázslatos Magyarország természeti szépségei, madarai, egyéb állatai és a Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből kategóriák mellet a Mozgásban a természet videopályázat, az Ember a természetben és a Képek a nagyvilágból című kategóriában is várták a pályamunkákat.
   
Az idén 42 kiemelkedő természetfotó kellett ahhoz, hogy bárkinek esélye legyen az első hely megszerzésére.
   
Mint Gaál Péter elmondta: a havi pályázatokon megszerzett pontok alapján megszülető ranglista segítségével természetfotós közösség létrehozása, a fotósok folyamatos motiválása a cél.
   
Hozzátette, hogy az idén már 1120 regisztrált pályázó több mint 22 ezer természetfotója látható honlapjukon.
   
Kalotás Zsolt, a szakmai zsűri elnöke kiemelte: az idei kiállítás minden eddiginél színvonalasabb, a mostani képek bárhol megállnák a helyüket a világon. Mint mondta, a zsűritagok között egyetértés volt az értékelésben.

Forrás: MTI / varazslatosmagyarorszag.hu